Tizenöt gyerekkel fajtalankodott a rajztanár

Vádemelést javasolt a rendőrség az ügyészségnek a szemérem elleni erőszakkal gyanúsított mohácsi művésztanár ellen.

Garamvári Gábor, Mohács rendőrkapitánya hétfőn bejelentette, hogy egy mohácsi pedagógus ellen tizenöt rendbeli szemérem elleni erőszak, egy rendbeli megrontás és a lefoglalt számítógépén talált

Az ügyben tavaly decemberben, egy hatéves kislány édesanyjának bejelentésére indított nyomozást. Az asszony vizelési problémákkal vitte orvoshoz gyermekét, s kiderült, a gond nem testi, hanem lelki eredetű. Az anya elbeszélgetett a kislánnyal, ennek során fény derült arra, mi történt vele az általános iskolában.

A gyermeket igazságügyi gyermekpszichológus is megvizsgálta, és úgy vélte: a kislány által elmondottak életszerűek. Később hasonló következtetésre jutott egy másik sértett beszámolójából is. Februárban a tanárt alapos gyanúval az iskolában vették őrizetbe, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Garamvári Gábor hozzátette, hogy a nyomozás során több száz embert hallgattak meg. Ahogy haladtak, úgy a bűncselekmény-sorozat egyre több részletét fölfedték, nőtt a sértettek köre is. A gyerekek kihallgatása igazságügyi pszichológus, a bíróság által kirendelt nyomozási bíró és ügyész felügyeletével zajlott. Olyan diákokról is kiderült, hogy az erőszak áldozataivá váltak, akiknek szülei az ügy kirobbanását követően még a tanár mellett demonstráltak Mohács főterén, kérve szabadon bocsátását.

A rendőrkapitány azt mondta: a rajztanár a gyanú szerint évek óta rajzszakköri foglalkozások alatt az iskolai tanteremben nemi vágyát kielégítve fajtalankodott a diákokkal. Erre az adott alkalmat, hogy bizonyos foglalkozásokon csak egy-két gyermek vett részt. A tanár nem közösült a diákokkal, de hogy mit is tett pontosan, Garamvári Gábor „a sértettek kímélete okán, erkölcsi okokból" nem kívánta részletezni.

A rendőr alezredes megjegyezte, az eljárás során vizsgálták az iskola felelősségét is, felvetődött a kiskorú veszélyeztetésének gyanúja, de végül megállapították: nem történt bűncselekmény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.