A paradicsom a tüdőrák ellen is jó

A mediterrán diéta csökkenti a szívinfarktus és a tüdőrák kockázatát, sőt a szellemi képességek időskori romlásának veszélyét is, és ennek egyik tényezője a paradicsom piros színét adó festékanyag lehet.

A Földközi-tenger körüli országok napsütése érlelte paradicsom piros színét a likopin nevű pigment adja. A legújabb vizsgálatok tanúsága szerint ez a festékanyag segíti a szív erejének és a gondolkodás képességének megtartását a korosodás folyamata közben, és akadályozza bizonyos rosszindulatú daganatok kifejlődését is - írja az Európai Szívgyógyászok Társaságának folyóirata.

Az Európai Unió Lycocard néven ötmillió eurót költ arra a nagy vizsgálatra, mely elsősorban a likopin szívet védő tulajdonságát tanulmányozza 23 országban. A vizsgálat vezetője Volker Bohm, a Jénai Egyetem professzora. Az öt évre tervezett tudományos program tucatnyi témájának első eredményeiről a minap tartottak megbeszélést Franciaországban.

A tudományos eredmények azt tanúsítják, hogy ha valakinek sok likopin van a vérében, az gátolja az érelmeszesedés lényegét jelentő gyulladásos folyamatot és a pigment erős antioxidáns is, ezáltal a sejtek oxidációját, "rozsdásodását" ugyancsak akadályozza.

Ha a hatásmódot sikerül pontosabban megismerni, Bohm professzor szerint a következő lépés a likopin kristályszerkezetének átalakítása lesz olyan módon, hogy az emberi szervezetbe történő fölszívódása biztonságos legyen. Ez a készítményt valódi gyógyszerré alakítaná.

Angol kutatók szerint munkacsoportjuk a likopint egy másik, növényi fehérjével kombinálva már alkalmassá tette ilyen jellegű gyógykezelésekre. Azt remélik, hogy ez a szer olyan jelentőségű készítmény lesz, mint a koleszterincsökkentő sztatintabletták, amelyeket 20 millió amerikai szed folyamatosan.

Amerikai tudósok 124 ezer résztvevő tízévi megfigyelése során elemezték a tápanyagok szerepét a tüdőrák előfordulásában. A legtöbb likopint és alfa-karotin fogyasztó embereket a tüdőrák 20-25 százalékkal ritkábban fenyegette.

Egy másik, amerikai munkacsoport azt találta, hogy a mediterrán étrenden lévő, 80 évesnél idősebb emberek között az agyi károsodás 36 százalékkal ritkábban fordul elő, mint a szokásos helyi koszton élők csoportjában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.