A Mikulásgyár 300 ezer gyermek számára gyűjt adományokat

Háromszázezer magyar és határon túli gyermek számára gyűjt adományokat idén országszerte mintegy 150 helyszínen a Mikulásgyár - hangzott el kedden, az akció budapesti sajtótájékoztatóján.

December 6. és 22. között Budapesten az 56-osok terén, a Mammut bevásárlóközpontban, országszerte a Duna House ingatlanirodákban és az Invázió üzleteiben, a Győri ETO Parkban és minden postán gyűjtik a ruhaneműt, tisztító- és tisztálkodási szereket, játékot, édességet vagy tartós élelmiszert tartalmazó adományokat.

Az eseményen részt vett Joulupukki, a finn Mikulás is, aki hangsúlyozta: a tárgyi adományok mellett fontos, hogy az emberek egymásra is jobban odafigyeljenek és a rászorulók megsegítésére való nevelés már gyerekkorban elkezdődjön.

Idén első alkalommal állítottak fel egy második számú nagy gyűjtőpontot a fővárosban. Vígh Gábor, a budai bevásárlóközpont vezérigazgatója hangsúlyozta: a helyszín annak a három kerületnek a határán található, ahol Magyarország legtehetősebb lakosai élnek, ezért bíznak benne, hogy ennek köszönhetően nagyban hozzá tudnak járulni az akció sikeréhez.

A program idei főtámogatója az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt., amely 36 millió forintos felajánlása mellett két további ponton támogatja az akciót: a gyűjtés ideje alatt az áruházláncban minden héten öt különböző termék megvásárlásával a vásárlók is hozzá járulhatnak a gyűjtés sikeréhez, valamint a cég a Háziasszonyok Nagykönyve című kiadványának teljes bevételét is a Mikulásgyárnak ajánlotta fel - mondta el a helyszínen Székács Tibor, a cég ügyvezető igazgatója.

Az adományokat a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Posta önkéntesei juttatják el a mélyszegénységben élő családokhoz.

A gyűjtés hivatalos megnyitóját az 56-osok terén, december 6-án tartják.

Bővebb információ a segélyprogramról a www.mikulasgyar.hu címen érhető el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.