A meztelen Madonna milliókat ért

Rekord áron, közel 40 ezer dollárért kelt el Madonna egy pucér fotója, ami harminc évvel ezelőtt fekete-fehérben készült az akkor még táncosnőként dolgozó későbbi popdíváról.

A meg nem nevezett európai vásárló 37.500 dollárt (8,6 millió forint) fizetett a ChristieÍs csütörtöki New York-i aukcióján  a Lee Friedlander amerikai fotós által 1979-ben készített képért. Az  aukciós ház legfeljebb 15 ezer dollárt (3,4 millió forint) várt az  üzlettől, hiszen az eddigi legdrágább kép Madonnáról körülbelül  ennyibe került egy 2006-os árverésen - közölte a ChristieÍs.

A pályája kezdetén járó húszéves Madonna Friedlander hirdetésére  jelentkezett, és 25 dollárt (5800 forint) kapott a sorozatért, amit  a fotós a nyolcvanas években adott el a Playboynak.
Az árverésen a sztár egy másik fotója is a várakozáson felüli  áron talált vásárlóra: Helmut Newton képéért, amin az énekesnő rövid  vörös szoknyában látható a lábainál térdelő férfi társaságában,  18.750 dollár (4,3 millió forint) fizettek.

Madonna a Billboard éves listáján is jól teljesített: legutóbbi,  Sticky and Sweet című koncertturnéjának köszönhetően a legjobban  kereső sztár lett 242,2 millió dolláros (55,8 milliárd forint)  bevételével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.