A magyar fiatalok negyede naponta kávézik

A 15 és 25 év közötti magyar fiatalok 25 százaléka naponta iszik kávét - derült ki egy felmérésből.

Az adatok szerint a 15-19 évesek 65 százaléka soha nem ivott még kávét, miközben a 20-25 évesek mintegy 40 százaléka rendszeresen fogyasztja. Az élénkítő italt rendszeresen választó fiatalok 58 százaléka 16-18 éves kora között szokott rá a kávézásra, további 23 százalékuk 15 évesen vagy azelőtt kezdte.

Nemcsak az életkorral, hanem az iskolai végzettséggel is nő a naponta kávézók aránya: míg a 8 általánost végzettek 12 százaléka, a szakmunkás végzettségűek 36 százaléka, addig a gimnáziumi érettségivel rendelkezők 40 százaléka, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 55 százaléka fogyaszt naponta kávét. A napi fogyasztók fele két csészével is megiszik, viszont három vagy annál több kávét már igen kevesen jeleztek. Míg a 15-19 évesek többsége csak egy csészével iszik egy nap, a 20-25 évesekre a napi két csésze jellemzőbb - derül ki az Ipsos 550 fiatal megkérdezésével készített felméréséből.

A rendszeres kávéfogyasztó fiatalok (akik legalább 2-3 naponta isznak kávét) többnyire reggel, még otthon isszák meg frissítő italukat. A legnépszerűbb kávéfajták közé az eszpresszó, a tejeskávé és a kapucsínó tartozik. Az eszpresszót főleg vidéken kedvelik, a tejeskávé viszont a budapesti fiatalokra jellemzőbb. Az otthoni kávéfogyasztók preferencialistájának első helyén az őrölt-pörkölt kávé szerepel, amelyet a "három az egyben" típusú és az instant kávék követnek.

A megkérdezett rendszeres kávéfogyasztók 75 százaléka az élénkítő hatás, 46 százaléka az íz miatt kávézik. A válaszadók egynegyede csupán megszokásból nyúl kávé után, egyötödük pedig a kávézás hangulata miatt.

A 15-25 éves rendszeres fogyasztók 70 százaléka nem tartja egészségtelennek a kávéfogyasztást. Pozitív hatásként az élénkítő, frissítő érzésen és az ízén kívül a vízhajtó hatást, a vérkeringés serkentését és a teljesítményfokozást emelték ki. A negatívumok közül a magas vérnyomás, a szívritmuszavar és a fogak elszíneződése a legismertebb.

A kávé mellett egyéb élénkítő italok fogyasztása is jellemző a fiatalokra. A megkérdezettek 56 százaléka kólát, 52 százaléka teát iszik, minden harmadik fiatal pedig az energiaitalok híve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.