A lapos kenyér, amely meghódította a világot

Marcus Portius Cato Róma története című művében említést tesz egy lapos, kelt tésztáról, amelyet fűszerekkel, olivaolajjal, mézzel ízesítenek és kövön sütnek meg. Az i. e. 140-ben kelt írás minden bizonnyal az első írásos feljegyzés a pizzáról.

A világ első pizzája mintegy 3000 ével ezelőtt készülhetett Etruriában, a mai Olaszország középső részén, Toszkána, Latium és Umbria területén. Az etruszkok ugyanis már sütöttek tűzön lapos tésztadarabokat, afféle ehető tányérként sütés után rápakoltak minden finomságot. A kereskedelmi kapcsolatoknak köszönhetően a kenyérke hamar elterjedt a görögöknél is, ők viszont még sütés előtt ráhelyezték a köretet - valószínűleg így születhetett meg az az étel, amit ma pizzának nevezünk.

Ínycsiklandó, de kockázatos: erre is gondoljunk, amikor megkívánjuk a pizzát
A slice of Margherita pizza is served at a pizzeria in Sao Paulo, September 28, 2007. Sao Paulo is home to more than 6,000 pizza parlors that, in all, churn out close to a million pies a day, according to the local association of pizzerias. By some estimates, only New Yorkers devour more pizzas annually than Paulistanos. Picture taken September 28, 2007. REUTERS/Paulo Whitaker (BRAZIL)

Az ókori pizzaféleségek azonban még nagy mértékben különböztek a maiaktól, sokáig úgynevezett fehér pizzák készültek: a tésztát tejföllel vagy zsírral kenték meg, erre az alapra tették a feltéteket. A ma már nélkülözhetetlen alapanyagnak tartott paradicsom ugyanis az Újvilágból származik, Európában egészen a 18. századig nem ismerték, ahogy az indiai vízibivalyt sem, amelynek tejéből az igazi mozzarellasajt készül. Ráadásul a paradicsomot piros színe miatt eleinte mérgezőnek hitték, ezért nem merték étkezéshez használni. A 18. század végére kezdett elterjedni, és Nápoly környékén elkezdték ezzel ízesíteni a pizzákat.

A városban ekkorra több pizzakészítő bolt is létezett, melyekből olyan étvágygerjesztő illatok áradtak az utcára, amiknek még az előkelőségek sem tudtak ellenállni. I. Bourbon Ferdinándot, Szicília és Nápoly királyát például annyira izgatta a titokzatos finomság, hogy felrúgva a szigorú protokoll szabályait, személyesen kereste fel Antonio Testa sütödéjét, hogy megkóstolhassa a híres pizzát. A király a későbbiekben is kénytelen volt polgári öltözékben lopakodni a városi pizzériákba.

Ó, te finom Margherita!

A lepényke szalonképessé válásáig még jónéhány évtized telt el. II. Ferdinánd megbízta az érdemes pizzasütők akkori képviselőjét, Don Domenico Testát, hogy rendezzen egy nyilvános pizzasütést a Capodimonte kertekben az udvari hölgyek számára. A bemutató után Ferdinánd felállítatott pizzakemencéket a palota közelében, hogy ő maga és vendégei a későbbiekben bármikor élvezhessék ezt az egyszerű, ám finom ételt. A mestert pedig megajándékozta a monzu címmel,  ami akkoriban a francia monsieur szó kissé átalakított változataként a Franciaországból származó konyhafőnököknek járt ki.

A modern pizza atyjának Raffaele Espositót tartják, aki az 1880-ban alapított nápolyi pizzasütőben dolgozott. Az 1800-as évek végén Umberto király és felesége, Margherita királyné az olasz városokban utazgatott, és a híres nápolyi pizzakészítő igyekezett valami különlegességgel meglepni a királyi párt: az olasz lobogó színeit felhasználva pizzát készített, vörös lett a paradicsom, fehér a mozzarella, zöld pedig a bazsalikom. A királynénak nagyon ízlett a tészta, amely attól fogva az ő nevét viselte.

Szegények eledele

A pizza neve eredetileg különféle, kelt tészta alapú ételeket jelentett, valószínűleg az olasz picea szóból ered, mely a latin pincere "összegyúrni" szóból származik. A középkorban, 997-ben már pizza szóval illették a lepénykét, amellyel a pékek ellenőrizték a kemence hőfokát. A kenyértésztából lecsíptek egy darabot, kilapítva betették, hogy lássák, eléggé felhevült-e már a kemence.

A pizzatészta eredetileg mindössze lisztből, vízből, élesztőből és sóból állt, így még a legszebényebbek számára is hozáférhető volt. Így történhetett, hogy az olaszok nagy kivándorlási hullámával, átkelve az óceánon, Amerikába is eljutott.  Az első amerikai pizzériát valószínűleg Gennaro Lombardi nyitotta meg 1905-ben, Manhattan Little Italy negyedében.

A valódi nápolyi

Antonio Pace Nápolyban, 1984-ben hozta létre az "Associazione Verace Pizza Napoletana" elnevezésű, valódi nápolyi pizza megőrzésére hivatott egyesületet. Ők dolgozták ki a pizza elkészítésének szabályrendszerét: a tészta lisztből, tiszta vízből, élesztőből és sóból állhat, még az a csiptenyi cukor is tilos, amivel amúgy az élesztőt szokás felfuttatni.

A pizza átmérője maximum 30 cm lehet, csak kézzel szabad nyújtani és húzogatni, peremeinek enyhén felfelé kell ívelniük. A kemence csak fatüzelésű lehet, mert ebben biztosított a sütéshez szükséges 400°C-os hőmérséklet. A tésztát közvetlenül a kőre kell helyezni, és csak két percig sülhet, nehogy túl ropogós legyen.

Lehet kerek vagy négyszögletes, kicsi vagy nagy, sima paradicsomos vagy feltétekkel gazdagon megrakodott, a pizzát szinte mindenki szereti, és világszerte napjaink egyik legkedveltebb étele lett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.