A hús elhagyása nem véd sem a ráktól, sem a szívinfarktustól

Megdőlni látszik a húsmentes étkezés egészségmegőrző hatásába vetett hit. A Grazi Orvostudományi Egyetem aktuális tanulmánya szerint a vegetáriánusok gyakrabban szenvednek súlyos betegségektől, mint a húsevők.

A kutatás szerint a húst nem evők körében több a rákbeteg, az allergiás és a pszichés gondokkal küzdő, sőt, gyakrabban kapnak szívrohamot is. Ezen felül a vegetáriánusok életminősége is rosszabb és több munkát adnak az egészségügyi rendszernek – írja a német Bild.

A kutatás alapját szolgáló reprezentatív felmérésben 1320 osztrák felnőtt vett részt, akiket táplálkozási szokásaik szerint négy csoportra osztottak: vegetáriánusok; kimondottan sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztó húsevők; nagyon sok húst fogyasztók; csak kevés húst fogyasztók. Életkor, testtömegindex, dohányzási és sportolási szokások tekintetében a négy csoport között nem volt különbség.

Mint kiderült, a húst egyáltalán nem fogyasztók körében 166 százalékkal magasabb volt a rákos megbetegedések száma, mint a másik három csoportban, vagyis a vegetáriánusok 4,8 százalékánál diagnosztizáltak már rákot, míg a húsevőknek csupán 1,6 százaléka küzdött vagy küzd a kórral. Hasonlóan nagy eltérést regisztráltak a szívinfarktuson már átesettek körében: a húst nem fogyasztók között másfélszer olyan gyakori volt ez a probléma, mint a húsevőknél.

A kutatók vizsgálatának célkeresztjében összesen 18 krónikus betegség állt, mint például a diabétesz, asztma, migrén és a csontritkulás. Mint kiderült, a vegetáriánusok 14 betegség esetében érintettebbek, mint a sok húst fogyasztók. 

Általános életminőség tekintetében is jobb helyzetben vannak a húsevők – derült ki a kutatásból. Ennek megállapításához a fizikai és lelki egészséget, a szociális kapcsolatokat és a környezethez való viszonyt vették számításba.

A Grazi Egyetem a pszichés problémák gyakoriságát illetően nagyon hasonló eredményre jutott, mint a Hildesheim Egyetem egy korábbi kutatásában. Ezek szerint a vegetáriánusok között több mint kétszer gyakrabban fordulnak elő szorongásos zavarok, pszichoszomatikus betegségek és táplálkozási zavarok.

A kutatók azonban felhívják rá a figyelmet, hogy bár a vegetáriánusoknál több és súlyosabb egészségügyi problémát regisztráltak, a vizsgálatból nem derült ki, hogy ezt pontosan mi okozza. Ahhoz, hogy kiderüljön, miért betegebbek a húst nem fogyasztók, a táplálkozási szokások tüzetesebb vizsgálatára lenne szükség, hisz vegetáriánus és vegetáriánus között is van különbség. A tanulmány azonban bizonyítja, hogy a hús elhagyása önmagában nem véd a civilizációs betegségektől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.