Kié Diana kék ruhája?

Bejárta nyáron a világot a hír, amely szerint rekordösszegnek számító 510 ezer fontért (169 millió forint) kelt el egy floridai árverésen Diana hercegnő híres éjkék nagyestélyije. A minap napvilágot látott információk szerint azonban a selyembársony toalettet nem, hogy nem adták el, de még a tulajdonjogáról is heves viták folynak.

A néhai walesi hercegnő ebben az éjkék nagyestélyiben kápráztatta el először az amerikai közönséget, amikor 1985-ben John Travolta színésszel táncolt a Ronald Reagan elnök és felesége, Nancy által adott vacsorán a Fehér Házban. A selyembársony ruhaköltemény egy csapásra a hercegnői gardrób egyik legékesebb darabja lett.

A híres estélyi most ismét a figyelem központjába került. A Waddington's aukciósház júniusi árverése óta zajló jogi hercehurcák és a ruha tulajdonjogáról szóló csatározások közepette a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív brit lap ugyanis bebizonyította, hogy az éjkék felöltőt valójában nem árverezték el, mint, ahogy azt a másik kilenc ruhát sem, amelyek egykor mind a hercegnő gardróbjában lógtak és állítólag kicsivel több mint 2 millió fontért (662 millió forint) keltek el a nyári aukción.

A Victor Edelstein által tervezett éjkék ruha és tizenhárom másik estélyi még Diana unszolására kerültek először egy jótékonysági érverésre 1997-ben New Yorkban. Az egyedülálló gyűjteményt a floridai Tampában élő Maureen Dunkel vásárolta meg 420 ezer fontért (139 millió forint).

Alig két hónappal Diana Párizsban bekövetkezett halála után az asszony világkörüli turnéra indult a gyűjteménnyel és a bevételeket az általa életre hívott Nép hercegnője jótékonysági alapítvány támogatására fordította. A ruhákat több amerikai, kanadai és új-zélandi városban is kiállították, majd tíz éven át a londoni Kensington-palotában voltak, ahol Diana élt, miután elvált Károly hercegtől.

Dunkelnek azonban idővel anyagi nehézségei támadtak. Másfél millió fonttal (496 millió forint) tartozott különböző hitelezőknek, és ezen belül 1 millió font kölcsönt vett fel a ruhákat ajánlva biztosítékként.

A Waddington's nyári bejelentése szerint az árverés estéjén a híres "Travolta" ruha is gazdát cserélt, a valóságban azonban a ruhát nem adták el. Mint utóbb az aukciósház elismerte a júniusi árverésen csupán három, majd nem sokkal később még egy toalettet sikerült értékesíteniük, ezzel 250 ezer fontra (83 millió forint) emelve a befolyó összeget.

"Dunkel egyáltalán nem akart megválni a ruháktól. Ezeknek köszönhetően került be a tampai elit körökbe, ahol mindenki úgy ismerte, mint a hölgy, aki megvásárolta Diana ruháit" - mondta Peter Bennett építési vállalkozó, akinek 170 ezer fonttal (56 millió forint) tartozik az asszony, és aki azt remélte, hogy a ruhák értékesítéséből befolyt összegből Dunkel kiegyenlíti tartozását.

"Ha nem lett volna megkötve a kezünk a kezdő licitet illetően, akkor sokkal jobban ment volna az aukció. A nap végére azonban Dunkel már egyáltalán nem akart megválni a ruháktól. Arról pedig nincsen tudomásunk, hogy kinek a tulajdonában voltak a ruhák, amelyeket nem adtunk el" - mondta a Waddington's illetékese.

A ruhák tulajdonjogáról jelenleg is éles vita folyik. Maureen Dunkel valószínűleg további jogi lépéseknek néz elébe. Az aukciós házat pedig "hamis" eladással vádolják.

Diana táncol kék estélyijében John Travoltával a Reagan-házaspár vendégeként (balra az oszlop előtt) a Fehér Házban
NOVEMBER 1985 FILE PHOTO- Princess Diana is shown wearing a Victor Edelstein gown as she dances at a November 9, 1985 White House dinner with actor John Travolta. The ink-blue Edelstein gown sold for $222,500 during an auction at Christie's auction house in New York June 25, the highest price paid for any one of the 79 gowns worn by the Princess and auctioned to raise funds for AIDS and cancer charities in Britain and the United States. DIANA
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.