A hegedűművész, akit a mobilcsörgés tett híressé

Lukas Kmit szlovák hegedűművész a Nokia legismertebb és legidegesítőbb csengőhangját szőtte bele előadásába, miután a közönségből valaki megzavarta a komolyzenei koncertet.

Lukas Kmit szlovén hegedűművésznek van humorérzéke. Szlovákiában, Eperjesen, egy ortodox zsinagógában játszott, amikor a koncert közben váratlanul felcsendült a Nokia ismerős szignálja.

Az egyik néző telefonja egyébként a lehető legjobbkor szólalt meg, legalábbi szenei szempontból, ugyanis a hegedűművész épp egy téma végénél járt. Kmit a csengőhang hallatán egy percre elbizonytalanodott, majd a közönségre nézett, utána pedig elkezdte játszani az ismerős dallamot. Az improvizáció sikert aratott, a közönség soraiból kuncogás és mozgolódás hallatszik, majd megtapsolták a művészt.

A koncert ezen emlékezetes pillanatát megörökítő videó még tavaly júliusban került fel a videómegosztó portálra, azonban csak a napokban kapták fel a közösségi oldalak és a külföldi sajtó.

A videót kommentelők között többen írták, hogy szerintük csupán egyszerű reklámfogásról van szó, és nem spontán eseményt láthatott-hallhatott a közönség. Ki-ki döntse el maga, mit gondol. Az azonban biztos, hogy ez az utóbbi évek egyik legnézettebb komolyzenei videója a YouTube-on. 

A telefoncég hivatalos dallama egyébként szintén egy komolyzenei mű, egy spanyol gitáros, Francisco Tárrega Gran Vals című szerzeményének egy részlete.

Nem ez az első eset, hogy valaki a sokszor meglehetősen irritáló csengőhangból valami egészen elképesztő muzsikát csinál, Jacob Venndt harmonika virtuóz szintén felhasználta az ismerős dallamot The Cell Phone Waltz című szerzeményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.