A hazugságvizsgálat Balla Irma fiának ártatlanságát igazolja

A poligráf szerint az anyja - Balla Irma fideszes önkormányzati képviselő - meggyilkolásával vádolt S. Sándor nem adott megtévesztő válaszokat a vizsgálat során, így e műszeres vizsgálat eredménye a vádlott ártatlansága mellett szól - derült ki a tárgyalás-sorozat hétfői tárgyalásán a Hajdú-Bihar megyei bíróságon.

Mint korábban beszámoltunk róla: a 2007 húsvétján brutális kegyetlenséggel elkövetett bűntett elkövetésével az áldozat fiát, S. Sándort gyanúsítja a vádhatóság. A harminc éves fiatalember - akit tavaly helyeztek előzetes letartóztatásba - tagadja bűnösségét.

A hétfői tárgyaláson Nagy Antal bíró ismertette a poligráfos vizsgálat eredményét. Eszerint S. Sándor nemleges választ adott azokra a kérdésekre, miszerint ő ölte-e meg az édesanyját, s hogy együttműködött-e másokkal Balla Irma meggyilkolásában, továbbá nemmel felelt arra is, tudja-e, hogy ki követte el a bűncselekményt, s mikor. A műszer szerint a vádlott nem adott megtévesztő válaszokat.

Nagy Antal bíró ismertette az elmeszakértői és pszichológiai szakvéleményeket is, amelyek szerint a 30 éves fiatalember kiváló értelmi képességekkel rendelkezik, nem szenved személyiségzavarban, de kialakulatlan, kiegyensúlyozatlan, s olykor infantilis jegyeket mutató személyiség.

A szakértők szerint az általa hobbiként űzött szerepjátékozás nincsen kihatással a gondolkodására, s a valóságban elkövetett tetteire, vagyis el tudja különíteni egymástól a virtuális és valóságos világot. Az egyik szakvélemény úgy fogalmazott, hogy személyiségjegyei nem feltételezik a bűntett elkövetését, míg egy másik szakértő szerint S. Sándor képes lehet váratlan, robbanásszerű, agresszív cselekedetekre.

A tárgyalás hétfő délután folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.