A hallgatózás lett a lyoni betörő veszte

Füllenyomata alapján azonosítottak egy sorozatbetörőt Lyonban: a férfit azzal vádolják, hogy mintegy nyolcvan helyre tört be a közép-franciaországi nagyváros egyetemi campusán - erősítette meg pénteken a francia rendőrség a Le Parisien című napilap értesülését.

"Hónapok óta dolgozunk ezen a régi módszeren, amelyet hivatalosan még soha nem aknáztak ki igazán Franciaországban" - mondta egy nyomozó. A módszer lényege, hogy az ujjlenyomathoz hasonlóan fülkagyló-lenyomatot vesznek a betörés helyszínén. Mielőtt akcióba lépett volna, a lyoni betörő több esetben is a fülét a lakás ajtajára tapasztva bizonyosodott meg arról, hogy senki nem tartózkodik a kiszemelt lakásban.

A füllenyomatos módszert Franciaország szomszédjai, például a svájciak rendszeresen alkalmazzák. Az ujjlenyomathoz hasonlóan a fülkagyló-lenyomata is mindenkinek különböző, ezért a nyomozók nagyon jól tudják használni, elsősorban a hagyományos módszerekkel történő vizsgálatok esetén.

A bűntett helyszínén nemcsak digitális ujjlenyomatot és mindenféle DNS-mintákat veszünk, hanem az elkövetőknek minden olyan nyoma is érdekel minket, amelyeket a helyszín kiválasztásakor hagynak maguk után" - mondta a lyoni nyomozó. A rendőrség szerint nagyon gyakori, hogy a tettesek füllenyomatot hagynak annak a lakásnak az ajtaján, ahova betörtnek.

Ez a hagyományos módszer lett a veszte egy 26 éves grúz állampolgárságú sorozatbetörőnek Lyonban februárban, akit sikerült rajtakapni egy betörésen az egyik egyetemi kollégiumi szobában. Az előzetesbe került férfi azután vallotta be, hogy ő követte el a mind a nyolcvan betörést, hogy a nyomozók megállapították: az ő füllenyomatát találták meg több betörés helyszínén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.