A gyomirtó miatt siklott ki a spliti vonat?

A horvát hatóságok azt gyanítják, hogy a sínekre permetezett gyomirtó szer okozta a Split mellett pénteken történt vasúti szerencsétlenséget - erősítette meg Davor Svalina vizsgálóbíró a horvát sajtóban megjelent információkat. A rendőrség nyolc embert őrizetbe vett a korábban tanúkként kihallgatottak közül.

A nyolc ember őrizetbe vételéről Krunoslav Borovec rendőrségi szóvivő számolt be, s a Jutarnji List című zágrábi lap internetes kiadása szerint köztük van Ivan Medak, a horvát vasúttársaság környezetvédelmi szolgálatának vezetője és Ivan Tomaskovic, a gyomirtót értékesítő zágrábi Intrade cég tulajdonos-igazgatója is.

A lap idézte a vizsgálóbírót, aki a kétnapos helyszíni vizsgálat után megerősítette: a nyomozás arra a szerre összpontosul, amellyel közvetlenül a tragédia előtt permetezték le tűzvédelmi okokból a sínek mentén burjánzó gyomot. Svalina szerint csak az ügyészségi vizsgálat után derül ki, hogy a gyomirtó felvitelének a módja, vagy maga a gyomirtó tehető felelőssé a tragédiáért.

Hamarosan Zágrábban vetik vizsgálat alá a szóban forgó szert - a horvát sajtó egy Tordon nevű készítményt emleget - és a szerencsétlenül járt vonat adatrögzítő műszerét. Svalina az eddigi vizsgálatokból arra következtet, hogy a szerrel legalább négy órával a vonat érkezése előtt kellett volna lepermetezni a síneket, miközben most a baleset napján, a szerelvény érkezése előtt alig tíz perccel végezték el a gyomirtást.

A Zágrábból Splitbe tartó személyvonat pénteken siklott ki a Split melletti hegyvidéken. A vonat egy lejtőn gyorsulni és inogni kezdett, nem tudott fékezni, majd kisiklott. A szűk szurdok szikláinak köszönhetően nem zuhant a közeli, több száz méter mély szakadékba. A balesetben hat ember életét vesztette, 55-en megsérültek.

A tragédia után egy órával a baleset helyszínére küldtek egy pályafenntartó kocsit, amely ugyanott kisiklott, mert szintén nem tudott fékezni. A sérültekért küldött vonat kereke is megcsúszott, ezért nem érkezhetett meg a tragédia helyszínére. A három eset azonnal a gyomirtóra terelte a hatóságok gyanúját. Sík terepen egy tesztszerelvénnyel vizsgálták a fékek viselkedését, és ez a vonat is csúszott, miután a sínekre rávitték a gyomirtó permetet.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.