A fővárosiak drágállják a taxit

A 18-59 éves budapestiek egyharmada sohasem ül taxiba, akik mégis megteszik, azok szerint a tarifák magasak - derül ki a Szonda Ipsos által februárban végzett közvélemény-kutatásból.

A vizsgált csoport - 1300, 18-59 éves budapesti internetező - 13 százaléka szerint az árak nagyon magasak, 10-ből 6-an pedig  sokallják a tarifákat.

A negyedévnél ritkábban taxizók aránya 46 százalékos, körükben  az átlagosnál nagyobb arányban találni nőket, 50 évesnél  idősebbeket, legfeljebb általános iskolát végzetteket és közepes  társadalmi státusba tartozókat.

Akik legalább három havonta taxiba ülnek, jellemzően férfiak, 30  év alattiak, diplomások és a legmagasabb társadalmi státusú csoport  tagjai - állapította meg a Szonda Ipsos felmérése.

A taxizók fele fizet saját maga, 53 százalékukra jellemző, hogy   részben maguk fizetnek, részben más, kis hányaduk útjait teljes  egészében más fizeti, például az útitárs vagy a munkahely. A vegyes  finanszírozás főleg a fiatal korosztályra jellemző.

A jelenlegi tarifákat a taxizók negyede megfelelőnek tartja,  10-ből 6-an drágállják, 13 százalékuk szerint pedig nagyon magasak  az árak.

A felmérésben azt is vizsgálták, hogy egy 10 százalékos  tarifaemelés után az utasok miképpen vélekednének az árakról. A  szolgáltatást igénybe vevők alig egytizede szerint lenne elfogadható  ez az árszint is, valamivel több mint a felük sokallná, 38 százalék  pedig nagyon magasnak tartaná.

A saját zsebből utazók 70 százaléka ritkábban ülne be bérkocsiba  egy ilyen mértékű emelés után, a mások által fizetett utak esetében  fele lenne azok aránya, akik kevesebbet utaznának taxival - derült  ki 1300 fő megkérdezése után.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.