A fiatalkorú tanút is ütötték a rendőrök

Kényszervallatással vádol két bátaszéki és egy decsi rendőrt a Tolna Megyei Főügyészség. A rendőrök a Tolna Megyei Bíróság előtt kedden, a per első tárgyalásán tagadták bűnösségüket.

A vádirat szerint a három körzeti megbízott 2009. október 10-én egy akkor 17 éves decsi fiút és 19 éves bátyját bántalmazta, akiket tanúként és gyanúsítottként hallgattak ki egy lopás ügyében.

A nyomozás során az idősebb fiút gyanúsították meg azzal, hogy három hónappal azelőtt ellopott egy 24 ezer forint értékű mobiltelefont Alsónyéken, a sárközi lakodalom nevű rendezvényen.

Az ügyész ismertetése szerint a harmadrendű vádlott a decsi körzeti megbízotti irodában a fiatalabb fiút pofon ütötte, majd bátyját mindhárman bántalmazták: fejen és arcon ütötték, egyikük pedig egy szekrénynek lökte. Mindketten nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedtek. Az idősebb fiú a kihallgatáson beismerő vallomást tett.

A főügyészség a kényszervallatás mellett egy rendőr ellen könnyű testi sértés, kettővel szemben pedig közokirat-hamisítás miatt is vádat emelt. Utóbbit azért, mert bár a sértettek azt állítják, hogy nem tartottak náluk házkutatást, erről az első- és a másodrendű vádlott rendőr jegyzőkönyvet készített.

A bíróság előtt mindhárman fenntartották korábbi vallomásukat, és tagadták bűnösségüket, azt viszont ketten is elismerték, hogy az eljárás közben követtek el hibákat. A tanúként idézett fiatalkorút például nem törvényes képviselője, hanem nagyanyja jelenlétében hallgatták ki, nem írásban, hanem szóban idézték a két fiút, és az - általuk megtartottnak mondott - házkutatást "halaszthatatlan nyomozati érdekből" határozat nélkül végezték el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.