A dohányzók agya gyorsabban öregszik

A dohányzás árt az agynak is, mert károsítja a memóriát, a tanulási és a gondolkodási képességeket - állapították meg közel kilencezer ember nyolc éven át tartó nyomon követése alapján brit kutatók.

A King's College London munkatársai 8800 ötven év feletti embert vontak be tanulmányukba, amelyben a szívroham és a szélütés valószínűsége és az agy állapota közti kapcsolatot vizsgálták, és amelynek eredményét az Age and Ageing című szakfolyóiratban ismertették részletesen.

A dohányzás gyorsítja az agy öregedését is
Dohányzás bezárva

Tanulmányuk részeként felmérték az érintettek egészségét és életvitelét, majd teszteket is végeztek velük, amelyekben mérték memóriájukat, valamint tanulási és következtetési képességüket. A teszteket a követéses vizsgálat 4. és 8. évében újra elvégezték.

Eredményeik azt mutatták, hogy a szívroham és a szélütés kockázata "határozottan összefügg a kognitív hanyatlással". A legnagyobb kockázatot azoknál találták, akiknél a legjelentősebb szellemi hanyatlást mérték. Mint hozzátették, egyértelmű kapcsolat volt a dohányzás és a teszteken elért alacsonyabb pontszám között, és kisebb mértékben ugyan, de a magas vérnyomás és a túlsúly is hatással volt a teljesítményre, az agy állapotára.

"Az öregedéssel a szellemi hanyatlás egyre gyakoribbá válik, és egyre több embernél zavarja a mindennapi feladatok ellátását és a jóllétet" - idézte Aley Dregant, a kutatók egyikét a BBC hírszolgálata.

A kutatók több olyan kockázati tényezőt azonosítottak, amelyek kapcsolatba hozhatók a felgyorsult szellemi hanyatlással, és amelyeken az életvitel módosításával változtatni lehetne. "Tudatosítanunk kell az emberekben, hogy szükségük lenne bizonyos életviteli változtatásokra, hogy csökkentsék a kognitív hanyatlás kockázatát" - hangsúlyozta Dregan.

Simon Ridley, az Alzheimer's Research UK munkatársa kiemelte, hogy a kutatás ismételten összekapcsolta a dohányzást és a magas vérnyomást a kognitív hanyatlás és a demencia nagyobb kockázatával. Ridley szerint szükséges lenne a demencia kialakulását megelőző módszereket találni: fontosnak nevezte például, hogy a középkorúak figyeljenek oda szív- és érrendszerük egészségére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.