A csoki illata a romantikus regények felé tereli a könyvesbolt vásárlóinak figyelmét

Ellágyítja a könyvesboltban válogatók szívét a csokoládé illata: egy tanulmány szerint csokifelhőben többen vesznek romantikus regényt.

Az Antwerpeni Egyetem kutatói 201 vásárló viselkedését vizsgálták egy frekventált könyvesboltban tíz napig. A megfigyelés szerint a csokoládéillat hatására szívesebben böngésztek a könyvesboltban a vásárlók, és azoknak a figyelme is elkalandozott, akik egyébként határozott céllal tértek be az üzletbe.

A vásárlók a kellemes illat hatására 3,48-szor inkább keresték a romantikus könyveket, illetve szakácskönyveket, és 5,93-szor nagyobb arányban meg is vásárolták azokat - idézte az adatokat csütörtökön a The Guardian online kiadása.

A belga kormány támogatásával készült tanulmány szerint az ételről, italról és románcról szóló könyvválaszték teljes összhangban volt a csokoládéillattal, míg a többi témánál, köztük a humoros, a művészeti és a bűnügyi kötetek tekintetében jóval kisebbnek mutatkozott a csokoládéillat vásárlásra ösztönző hatása. Utóbbiaknál az eladási adatok csokiillatfelhőben 1,2-szeresére nőttek.

Korábbi tanulmányok már igazolták, hogy a csokoládé jótékony hatással van az ember kedélyére, örömmel és izgatottsággal tölti el a legtöbb vásárlót, megváltoztatja hangulatukat és arra csábít, hogy tovább böngésszenek az áruk között az illatfelhőben.

A belga kutatás megerősítette, hogy a csokoládéillat kedvezően hat a vásárló viselkedésére, a célorientáltságot viszont elnyomja.

Marketingszakemberek régóta tisztában vannak azzal, hogy az illatok befolyásolják a vásárlókat, a figyelemmel, az emlékezettel és az értékeléssel kapcsolatos agyi funkciókra is hatással vannak. Az új kutatás annyiban lépett előre, hogy egy bizonyos termékkel kapcsolatban vizsgálta az illat miatt változó vásárlói magatartást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.