A Costes lett a 2012-es év étterme

A Costest választották meg az 2012-es év éttermének, így a budapesti vendéglő 2009 után már másodszor nyerte el Dining Guide-díjat, a hazai vendéglátás egyik legrangosabb elismerését.

Az első magyar Michelin-csillagos étterem konyhafőnöke, Miguel Rocha Vieira vette át hétfő este a Friedrich Wilhelm Raiffeisen-Dining Guide elismerést Bálint Attila üzletágvezetőtől, a Raiffeisen bank képviselőjétől. 

A Costes másodszor nyerte el Dining Guide-díjat
Costes étterem

"Inspektoraink és zsűritagjaink tavaly szinte egyöntetűen a Costest találták a legjobbnak, így újból a kimért világszínvonal diadalmaskodott. Eltelt annyi idő, hogy azt lehet mondani, Miguel stabil konyhát visz, ami ezen a színvonalon szerintünk a legnagyobb dolog" - hangsúlyozta Wiszkidenszky András, a Dining Guide étteremkalauz kiadója, a zsűri elnöke.

A fővárosi éttermek közül a kedvenc a Rosenstein étterem lett, a vidékiek közül pedig az Anyukám Mondta encsi étterem. Az Év Séfje-címet Széll Tamásnak ítélték, aki magyarként először jutott ki a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse D'Or a döntőjébe, ahol a tizedik helyet szerezte meg Lyonban. 

Az este házigazdájaként Kovács Lázár séf szólította színpadra a Dining Guide zsűrije által top tízbe választott éttermek képviselőit. A legjobb tíz közé került a Costesen kívül a 67, az Arany Kaviár, a Bock Bisztró, a Csalogány 26, a Fausto's, a Mák, a Nobu, az Onyx és a ZONA.

A 2004-ben alapított Dining Guide-díj az egyik legjelentősebb elismerés a magyar vendéglátóiparban. 2005-ben a Fausto's, 2006-ban a Lou Lou étterem nyerte el a fődíjat, majd 2007-ben ismét a Fausto's éttermet érte az elismerés. 2008-ban a Bock Bisztró, 2009-ben a Costes, 2010-ben a Chateau Visz, míg 2011-ben az Onyx nyerte el az év étterme címet.

A díj szponzora 2011-ben a Raiffeisen Bank Private Banking üzletága lett, így az elismerés neve is Friedrich Wilhelm Raiffeisen-Dining Guide díjra módosult.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.