Cigivel a rák ellen?

Egy új kutatás igazolta az összefüggést a dohányzás és egy ritka, agyközeli tumor kialakulásának csökkent kockázata között. A füstmentes dohányt is bevonták a kísérletbe, így az eredmények arra utalnak, hogy nem a nikotin jelenti a védelmet.

A svéd adatokat felhasználó kutatás tanúsága szerint a dohányos férfiaknak csaknem 60 százalékkal kisebb az esélyük az akusztikus neurinómára, mint azoknak, akik sosem gyújtottak rá - írja a MediPress.

Akik viszont a nagyjából ugyanannyi nikotintartalmú tubákot használtak, azok nem élveztek védelmet a daganat ellen. "Ezt a hatást csak az aktív dohányosoknál láttuk, a tubákosoknál nem, ezért úgy véljük, hogy a védő hatást vagy az égés folyamata biztosítja, vagy egy olyan vegyület, ami  a cigarettában megvan, de a tubákban nincs” – mondta el Sadie Palmisano, az Ohio Állami Egyetem epideimiológus hallgatója, a kutatás vezetője. "Megtudtunk valami újat a kivétel segítségével."

Az akusztikus neurinóma egy olyan daganat, mely a fület az aggyal összekötő idegben alakul ki. Nem rosszindulatú, de idegkárosodást okozhat, továbbá olyan tüneteket, mint például a szédülés, fülcsengés, halláskárosodás. A lassan növekvő tumor egyetlen kezelési módja a műtét vagy a nagy erejű besugárzás, mely a méretét csökkenti. Évente 100 000 emberből egynél alakul ki, ami 8 százalékát teszi ki az elsődleges agytumoroknak az Egyesült Államok területén. Néhány korábbi kutatás talált hasonló kapcsolatot a dohányzás és e daganatfajta csökkent kockázata között, de a tubákhasználatot nem vették figyelembe. Bár a cél az akusztikus neuroma megelőzése volt, kihangsúlyozták, hogy nem bíztatnak senkit dohányzásra daganatmegelőző célzattal. Az eredmények arra engednek következtetni, hogy a dohányzás során fellépő oxigénhiány segíthet megelőzni a daganat kialakulását, mert az akusztikus neurinómát létrehozó sejtek gyakorlatilag „éheznek”. Ezek az úgynevezett Schwann-sejtek, melyek a perifériás idegrendszer idegsejtjeit mielinhüvellyel látják el. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.