A borvilág fővárosa lesz hétvégén Budapest

A VinCE Budapest Wine Show szervezői minden eddiginél több külföldi szakértőt és előadót látnak idén vendégül, a háromszáznál is több szakmabeli között lesz kereskedő, sommelier, étteremtulajdonos, Master of Wine és borszakíró.

A hétvégén immár ötödik alkalommal rendezik meg a VinCE Budapest Wine Show-t.  A vendégek 160 kiállító 1000 borát kóstolhatják majd meg és több mint 35 előadáson vehetnek részt.

Németh Ágnes projektvezető véleménye szerint a rendezvény sikerét a nemzetközi borvilágban az alapozza meg, hogy a szervezőcsapat színvonalas kísérőprogramokat is szervez, például a top éttermekben, az Operaházban vagy akár a divatos romkocsmákban. A szombati gálavacsorán például a hazai borászok legszebb borait prezentálják és kóstolják az új-zélandi, norvég, svéd, holland, brit, dán, német, lengyel, román, ukrán, orosz, amerikai, kínai és indiai szakértőkkel.

Idén a Mád workshopra, a Pannon Bormívesek előadásaira vagy a gasztroprogramokra a szervezők külön is felhívják a vendégek figyelmét. A rendezvény három napján közel 200 borvidék borával találkozhatunk, a legdrágább bor, egy champagne-i ritkaság értékét 12 millió forintra becsülik, ez a tétel a VinCE Budapest Wine Show-t záró Kazinczy Aukció workshopján debütál majd.

A szervezők összesen 12 ezer pohárral és 150 fős személyzettel készülnek az eseményre, idén kulináris programokkal is erősítettek. Március 2-án Széll Tamás, az eddigi legsikeresebb hazai Bocuse d’Or döntős felkészüléséről mutatnak be filmet, étel-bor párosításokkal kínálják a résztvevőket, a legizgalmasabb desszertek közül pedig a közönség szavazhatja meg kedvencét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.