A baptisták szállást ajánlanak a kitelepítetteknek

A Baptista Szeretetszolgálat ezer evakuáltnak tud szállást biztosítani, a Máltai Szeretetszolgálat a gátakon dolgozók ellátásáról gondoskodik.

A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában lévő iskolák 900 embernek, egy Tahiban található baptista tábor további 120 fő számára tud szállást biztosítani. A karitatív szervezet RESCUE 24 csapata az Országos Katasztrófavédelemmel közösen készen áll speciális feladatok ellátására. Az önkéntesek jelenleg három különböző helyszínen, napi négy műszakban segédkeznek az árvízvédelemben, újabb önkéntesek jelentkezését a 20/324-7351-es telefonszámon várják - közölte a segélyszervezet pénteken az MTI-vel.

A Máltai Szeretetszolgálat Budapesten egyelőre tartaléklistára tudja fogadni az önkénteseket. Győr és Komárom térségében, valamint a főváros alatti szakaszokon végzendő munkára továbbra is lehet jelentkezni az arviz@maltai.hu e-mail címen.

A karitatív szervezet a gátakon dolgozó egységek ellátásáról gondoskodik, legfontosabb feladatai az emberek élelmezésével függnek össze. A győri központ élelmiszer-adományokat fogad az Amadé utca 1. szám alatti irodában. A homokzsákok töltésére vagy gátépítésre jelentkező segítőket a katasztrófavédelem egységeihez irányítják - közölte a szeretetszolgálat az MTI-vel.

A Vodafone előfizetői is hozzájárulhatnak a 13670-es adománygyűjtő szám felhívásával vagy SMS küldésével az áradások elleni védekezéshez. A hívás és az üzenetküldés költsége egységesen 250 forint, amelyet a mobilszolgáltató a hívásköltség (15 forint + áfa) levonása után a Vodafone Magyarország Alapítványhoz juttat el. Az alapítvány a beérkező összeget az árvízi védekezésre és a károk helyreállítására fordítja - olvasható az MTI-hez eljuttatott kommünikében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.