A bányarémekkel folytatódik a fesztiválszezon

Bányarémfesztivált rendeznek szeptember 4-e és 6-a között a nógrádi megyeszékhelyen: a programon lesz jelmezverseny, és megnyitják a bányarém művészeti kiállítást is.

Deák Norbert, az önkormányzati városfejlesztési iroda munkatársa kedden elmondta, hogy első alkalommal szervezik meg a rendezvényt.
A palóc hiedelemvilágban létező bányarémek megjelenítésére a nyár elején hirdetett művészeti pályázatot Salgótarján önkormányzata. Az alkotóknak azt kellett elképzelniük és kitalálniuk, hogyan nézhettek ki ezek a rémek, hiszen az irodalmi források tanúsága szerint néhány évtizeddel ezelőtt az itt élő bányamunkások még hittek különös lényekben, a bányákban felbukkanó titokzatos vizes emberekben. A palócok hiedelemvilágában élt a morkoláb, a gyerekeket ijesztgető kókó és a zsákos ember is.

A pályázatra készült CD-kből, szobrokból és kétdimenziós alkotásokból pénteken nyitnak meg kiállítást a József Attila Művelődési és Konferenciaközpontban. Ezen a napon avatnak bányászemlékhelyet is: az ÉMÁSZ épületére felkerülő emléktábla elkészítését a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetének salgótarjáni nyugdíjas alapszervezete kezdeményezte. A táblával az 1859-1972 között művelt szénbányászatra és az egykori bányászokra emlékeznek a Forgách-telepi bányanyitás 150. évfordulóján.

Szombaton Bányaváros-bányászemlékek címmel általános és középiskolás diákoknak rendeznek történelmi-geológiai-természetismereti akadályversenyt a Karancs-Medves tájvédelmi körzetben. A Fő téri bányarém-jelmezversenyt és az utcabált megelőzően serdülő és öregfiúk labdarúgótorna lesz a városi sportcsarnokban a házigazda SBTC mellett Siófok, Tatabánya, Dorog, Putnok és Nagybátony csapatainak részvételével.

Régi idők hangulatát idézi majd a vasárnapi zenés ébresztő, a Bányász-Kohász zenekar a város több pontján ébreszti a salgótarjániakat. Ezt követi a koncert fúvószenekar és a mazsorett-csoport felvonulása Salgótarján főutcáján, majd elkezdődik a főtéri rendezvények kavalkádja, a bányászkórusok és a gyöngyösi Bányász Kultúráért Alapítvány fúvószenekarának műsora.

Az est során felcsendülnek minden idők legszebb operettjei és örökzöldjei, koncertet ad Vörös István és a Prognózis.

A főtéren egész nap bányászételek, lélekerősítők, borkóstolók, hagyományőrzők, zenészek, és bányászok biztosítják a jó hangulatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.