A Balla-gyilkosság rejtett szálai

A Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádolt S. Sándor védője azt szeretné elérni, hogy a következő hetekben a bíróság függessze fel az eljárást a védencével szemben, és induljon új nyomozás az ügyben. Ezt arra alapozza, hogy egy, a hatóság látókörébe később került férfi beismerő, majd később visszavont vallomást tett a gyilkossággal kapcsolatban.

Balla Irmát 2007 áprilisában brutális kegyetlenséggel ölték meg debreceni otthonában. A bűncselekmény elkövetésével Balla Irma fiát, S. Sándort gyanúsítják, akit a bírósági eljárás folyamán, 2009-ben helyeztek szabadlábra. A vádat azonban nem ejtették ellene, holott pár hónappal ezelőtt egy másik vélt elkövetőre terelődött a gyanú. A más bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásban lévő D. Lajos – aki a gyilkosságot megelőző napokban a Balla Irma háza melletti építkezésen dolgozott – beismerte, hogy ő ölte meg az asszony. Igaz, vallomását később visszavonta

2008 végén kezdődött, s 2009-ben folytatódott tárgyalás-sorozatban a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon az ügyet tárgyaló Nagy Antal bíró a tárgyalóteremben alaposan, mindenre kiterjedő figyelemmel dolgozott az ügy tisztázásán. Több mint száz tanút hallgatott meg: beidézte az elhunyt Balla Irma rokonságát, szinte összes közelebbi barátját, ismerősét, az általa alapított civil szervezet vezetőit.

Meghallgatta a Balla Irma háza melletti építkezésen dolgozó munkásokat, az ügyben nyomozó rendőröket és rendőrségi vezetőket, beidézett több politikust – többek között Kósa Lajos debreceni polgármestert –, valamint Balla Irma több volt képviselőtársát.

Nagy Antal voltaképpen azt bizonyította be, hogy voltak az ügynek olyan szálai, amelyeket nem vizsgált meg alaposabban a nyomozó hatóság. Példa erre annak a tanúnak a beidézése, aki pár órával azután találkozott S. Sándorral, hogy Balla Irmát meggyilkolták.

Korábban sem a rendőrségen, sem az ügyészségen nem hallgatták ki ezt a férfit, aki pedig elmondta: a fiatalember viselkedésében semmi jel nem mutatott arra, hogy pár órával korábban gyilkolt volna. Nagy Antalnak köszönhető az is, hogy a tárgyalóteremben megjelent a már említett D. Lajos volt párfogója, K. Ágnes, aki elképzelhetőnek tartotta, hogy D. Lajosnak köze lehetett a bűncselekményhez.

Magyar György ügyvéd, S. Sándor védője érdeklődésünkre azt mondta: az ügyet tárgyaló bíró valóba nem mindennapi alapossággal foglalkozik az üggyel. Hozzátette: a büntetőeljárásról szóló törvény egyik paragrafusa alapján a bírónak lehetősége lenne rá, hogy fölfüggessze a büntetőpert, és utasítsa az ügyészséget arra, hogy indítsanak nyomozást D. Lajos ellen.

Magyar György reméli, hogy védencét bűncselekmény hiányában mentik föl, hiszen erre alapozva kártérítési pert indítanak S. Sándor fogva tartása és meggyanúsítása miatt.

Mint megtudtuk, a büntetőper 2010. áprilisában folytatódik, addig is S. Sándor szabadlábon védekezik és egyetemre jár: gazdasági informatikus szakon tanul a budapesti Corvinus Egyetemen.

Információink szerint a Hajbú-Bihar megyei Főügyészség továbbra is fenntartja a vádat S. Sándorral szemben. A vádhatóság ugyanis – a szakértői vélemények alapján – meg van győződve a fiatalember bűnösségéről. Az ügyészség álláspontja szerint ezt alátámasztja az is, hogy S. Sándort azután vették őrizetbe, hogy elkészültek a DNS-vizsgálatok és egyéb nyomelemzések.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.