Megforgatta a pengét áldozata szívében Cozma gyilkosa

Pénteken délelőtt az osztrák hatóságok átadták a magyar nyomozóknak a Cozma-gyilkosság eddig Grazban fogva tartott két gyanúsítottját, Raffael Sándort és Németh Győzőt, akiket az őrizetbe vételüket követően Veszprémbe szállítottak, majd kihallgattak.

Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el, hogy Raffael Sándort és Németh Győzőt mivel gyanúsította meg a rendőrség, csupán annyit közölt: kezdeményezték mindkét férfi előzetes letartóztatását.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A Cozma-ügyben a Veszprémi Városi Bíróságnak péntekre is jutott egy döntés: előzetes letartóztatásba helyezték a szerdán elfogott, zalaegerszegi B. Csabát, aki a rendőrség gyanúja szerint szintén tevőlegesen részt vett a kézilabdások elleni támadásban.

A Stop.hu részleteket közölt Marian Cozma hatósági boncolási jegy-zőkönyvéből. Ebben egyebek között az áll, hogy a román sportolót a veszprémi Patrióta lokál előtt egy legalább húsz centiméter hosszúságú késsel szúrták meg egy célzott, nagy fizikai erőt igénylő döféssel, ráadásul a gyilkos a pengét egy-két csuklómozdulattal meg is forgatta az áldozat szívében.

Ezt megelőzően Cozmát egy szintén igen "precíz" vesetájéki döfés is érte, a halálát azonban egyértelműen a szív bal kamráját végzetesen szétroncsoló késszúrás okozta. A haláltusája rövid volt: gyakorlatilag a harmadik szívdobbanásnál elvesztette az eszméletét, és pillanatokon belül el is vérzett. A kiérkező mentősöknek nem volt esélyük Cozma életének megmentésére - olvasható a Stop.hu beszámolójában.

Két furgon közeledik a Veszprém Megyei Rendõr-fõkapitányság épületéhez a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Ezekkel érkeztek meg a Cozma-gyilkosság két gyanúsítottja, Raffael Sándor és Németh Gyõzõ, akiket délelõtt az osztrák hatóságok átadtak a magyar nyomo
Két furgon közeledik a Veszprém Megyei Rendõr-fõkapitányság épületéhez a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Ezekkel érkeztek meg a Cozma-gyilkosság két gyanúsítottja, Raffael Sándor és Németh Gyõzõ, akiket délelõtt az osztrák hatóságok átadtak a magyar nyomo

Pénteken a varratszedést követően kiengedték a veszprémi kórházból Ivan Pesicset, aki február 8-án életveszélyes sérülést szenvedett, amikor a Patrióta lokál előtt vesén szúrták. A szintén megsebesített Zarko Sesumot már korábban kiendedték.

A horvát sportoló rekordidő alatt erősödött fel annyira, hogy pénteken hazamehetett - tudtuk meg Rácz Jenőtől, a veszprémi kórház főigazgatójától, aki hozzátette: komoly esély van arra, hogy Pesics folytathatja a sportolói pályafutását. A jövő hét elején még egy kontroll vizsgálatra visszavárják, s utána Zágrábban folytatják a rehabilitációs kezelését.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.