A terhes lány fejét az oszlopba verte

Friss részletek derültek ki arról, hogy pontosan mit művelt a hajdúhadházi H. Lajos azzal a két fiatalkorú lánnyal, akiket fogva tartott és prostitúcióra kényszerített.

Zsaruk ébresztették Hajdúhadházon június 2-án a helyi H. Lajost
Zsaruk ébresztették Hajdúhadházon június 2-án a helyi H. Lajost
Police.hu

Ahogy azt tegnap mi is megírtuk, otthonában fogták el június 2-án a hajdúhadházi H. Lajost, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy korábban két 14 éves lányt is fogva tartott, szexre kényszerített, majd prostituáltként futtatott. A rendőrség honlapján ma többek közt azt közölte az ügy részleteiről, hogy az egyik lánynak gyermeke is született a férfitól.

A 26 éves férfi ellen egy jelenleg szökésben lévő, intézeti nevelés alatt álló lány, Nikolett tett bejelentést idén február 5-én a Derecskei Járási Gyámhivatalnál, mely aztán értesítette a rendőrséget.

Nikolett arról számolt be, hogy H. Lajos 2013-ban, amikor ő még gyermekkorú volt, a házába vitte és szexuális kapcsolatot létesített vele. Ezt követően a férfi arra kényszerítette a lányt, hogy másokkal is lefeküdjön, és az aktusokért pénzt kért. Amikor Nikolett ellenállni próbált, a férfi megverte. A lányt állandó fenyegetésekkel kényszerítette prostitúcióra Hajdúhadházon és Debrecenben.

A lány tavaly április 27-én közölte a férfival, hogy el akar menni tőle, mire H. Lajos megverte, bezárta, és nem engedte ki a házból. Májusban azonban sikerült megszöknie.

Nikolett azonban nem ekkor találkozott utoljára H.-val. Még a szökés évében, december 30-án este a debreceni vasútállomásnál véletlenül összetalálkozott a férfival, aki nem engedte felszállni a buszra, visszahúzta, megpofozta, arra akarta kényszeríteni, hogy menjen vele vissza Hajdúhadházra. Azzal fenyegette, ha nem megy, elcsúfítja az arcát. A jegykezelők rászóltak a férfira, így a lánynak sikerült elmenekülnie.

Miután feljelentést tett, Nikolettet igazságügyi pszichológus szakértő is meghallgatta, aki igazolta szavahihetőségét. A nyomozás során a rendőrök kikérdezték a lány környezetében élőket, akik tudhattak az esetről. Közel húsz tanú igazolta Nikolett vallomását.

H. meglepődött azon, hogy mivel gyanúsítják
H. meglepődött azon, hogy mivel gyanúsítják
Police.hu

Időközben arra is fény derült, hogy H. Lajosnak van egy másik áldozata is. Az időközben már felnőtt Anitát a zsaruk keresték meg. A nő elmondta, hogy még 14 éves sem volt, amikor H. Lajos 2010. október 6-án 21 óra körül Debrecenben, a vasútállomáson akarata ellenére felrángatta a Hajdúhadház felé tartó vonatra, hazavitte és közösült vele. A lány és a férfi ezt követően együtt élt, gyermekük is fogant. 2012-ben, amikor Anita négy hónapos terhes volt, H. veréssel és fenyegetőzéssel prostitúcióra kényszerítette. A bevételt a férfi eltette. Amikor Anita ellenkezett, a fejét oszlopba verte, máskor fejbe rúgta. Anita vallomása szerint a férfi kisfiuk megszületése után, 2013 végéig prostituáltként futtatta Debrecenben.

Gyanúsítotti kihallgatásán H. Lajos tagadta a bűncselekmények elkövetését. Anita a szembesítésen is megerősítette vallomását, a gyanúsított sem változtatott rajta. A bíróság június 4-én elrendelte H. Lajos előzetes letartóztatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.