A tbc-s takarítónő átment az üzemorvosi vizsgálaton

Hétfőn és kedden oltják be a gyerekeket a szatymazi általános iskolában, mivel kiderült, hogy az intézményben dolgozó egyik asszony tbc-fertőzésben elhunyt április 24-én.

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, az iskolában korábban közmunkásként dolgozó takarítónő halála után pánik tört ki a szülők között, ezért az ÁNTSZ-hez fordultak.

A bulvársajtó korábbi értesüléseinek ellentmondva Bódis Margit, az iskola vezetője a Délmagyarnak azt nyilatkozta, az elhunyt februárig dolgozott az iskolában, és nem voltak konyhai feladatai, a gyerekekkel közvetlenül nem is érintkezett. Az intézmény április 15-én kapott tájékoztatást arról, hogy a volt dolgozó tuberkulózisos, ezért össze is hívtak 18-ára egy rendkívüli szülői értekezletet.  

A fertőzésveszély miatt a gyerekeknek tuberkulin-tesztoltáson kell átesniük, majd három nappal később az oltás helyén látható reakciók alapján döntik el a szakemberek, hogy szükséges-e további intézkedéseket tenni. Az alsósok már hétfőn megkapták az oltást, a felsősökre kedden került sor.

A lap szerint 260-ból 253 diák beoltásához járultak hozzá szüleik. Akik betegek vagy hiányoznak, később kapják meg a tesztoltást.

Az igazgatónő az elhunyt asszonyról elmondta még, hogy üzemorvosi vizsgálaton esett át, mielőtt dolgozni kezdett náluk, ezen pedig alkalmasnak bizonyult a munkára. Tüdőszűrésen nem járt, de ez nem is kötelező előírás ilyen munkakörben. Az intézmény vezetője szerint néhai dolgozójukon nem látszott, hogy beteg, nem voltak tünetei.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.