A tápszeres babák nem butábbak

Mégsem igaz, hogy hátránnyal indulnak az életben azok a kisbabák, akiket szoptatás helyett tápszerrel etetnek – derült ki egy brit kutatásból.

Tizenegyezer gyermeket vizsgáltak a rangos University of London és a King’s College munkatársai, hogy megvizsgálják, van-e hosszú távú hatása annak, ha egy kisbabát tápszerrel etetnek. A kísérletben ikerpárokat vizsgáltak, másfél éves koruktól tizenhat éves korukig követték intellektuális fejlődésüket.

A felmérés szerint az édesanyjuk által szoptatott kislányok intelligenciahányadosa kétéves korukban valamivel magasabb volt, mint tápszeres társaiké. Ugyanez a statisztikailag amúgy sem jelentős eltérés nem volt érzékelhető a különbözőképpen etetett kisfiúknál. A későbbi években pedig már semmilyen következménye nem volt annak, hogy a gyereket egykor szoptatták, vagy tápszerrel etették.

Az IQ-nak nem árt a tápszer
Az IQ-nak nem árt a tápszer
Lucas Jackson / Reuters

A tanulmány mellesleg arra a következtetésre jutott, hogy a lányok hétéves koruk előtt valamivel magasabb intelligenciahányadossal rendelkeztek, mint a fiúk, de előnyük tizenhat éves korukra elillant. A feltételezés, hogy a szoptatás javítja az IQ-t, azon az elméleten alapul, hogy egyes, csak az anyatejben megtalálható fehérjék fontosak lehetnek az idegsejtek kialakulásában.

A kutatás eredménye segíthet azokon az anyákon, akiknek rossz a lelkiismeretük, mert nem tudták vagy nem akarták szoptatni gyermeküket, és akiknek a korábbi kutatások azt sugallták, hogy ezzel csökkentik gyermekük intellektuális képességeit. A frissen nyilvánosságra hozott jelentés megállapítja, hogy a család társadalmi hátterének, az anya korának, a szülők iskolázottságának és a csecsemőkoron túli táplálkozásnak van igazán lényeges hatása az intelligenciahányadosra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.