A szexbiznisz lenyeli a pénzt

Miközben több mint tízezer prostituált működik már Csehországban, s közel a felük külföldi, a szexbizniszből befolyó pénz kis része marad a kiszolgáltatott „szolgáltatóknál”.

Már tízezer fölé emelkedett a csehországi prostituáltak száma. A fele külföldi, elsősorban vietnami, ukrajnai és romániai származású, a többiek hazaiak. Szolgáltatásaikért az ügyfeleik – mértékadó becslések alapján – évente nyolcmilliárd koronát (nyolcvannyolcmilliárd forint) fizetnek, amiből az állam legfeljebb aprópénzeket lát, elsősorban a nem egyértelmű törvények miatt.

A fekete pénzek döntő többségét a nők futtatói és a szexbiznisz illegális szereplői vágják zsebre. A külföldiek pedig évente 400 millió koronát küldenek haza a családjuknak – állapítja meg az Élvezet kockázat nélkül civil szerveződés friss tanulmánya. A felmérés szerint a hazai örömlányok jelentős része fiatalkorú vagy elvált nő. Az előbbiek luxusvillákról, elegáns gépkocsikról, divatos ruhakölteményekről álmodoznak, amelyek megvásárlásához igyekeznek mielőbb sok pénzhez jutni.

Az utóbbiak főleg az adósságaikat szeretnék rendezni, és a gyermekeiket felnevelni. Négy-öt százalékuk egyetemista: ők a költségeik nagy részét igyekeznek így előteremteni, és legfeljebb a diploma megszerzéséig szeretnék ezt az ősi mesterséget űzni. Ám sem nekik, sem másoknak nem egyszerű kilépni ebből a hálózatból.

Elsősorban a futtatóik zsarolása miatt, de azért sem, mert hirtelen csökkennek a bevételeik, és a a legtöbbjüknek nincs semmilyen polgári szakképzettsége. Mindössze húsz százalékuknak van 100 ezer koronánál több megtakarított bankbetétje, a többieknek kevés az esélyük arra, hogy új életet kezdjenek.

Csehországban a prostitúció engedélyezett is, meg nem is. A jelentésben általános példaként említik, hogy nyilvános házak működtetése ugyan tilos, és megtűrt zónák sincsenek, de főleg a német határhoz közeli területeken, sőt még a Vencel téren is lépten-nyomon örömlányokba botlik az ember. A vendéglők, éjszakai mulatók tulajdonosai táncosnőként, pincérnőként alkalmazzák azokat, akik a létesítményhez tartozó szobákban fogadják ügyfeleiket.

Amikor a rendőrségi razzián fennakadnak, a tulajdonos „ártatlanul” azt bizonygatja: fogalma sem volt, mi zajlik az albérletben vagy a vendégszobákban. Egyértelmű jogszabály hiányában megússza pár száz koronás pénzbírsággal, miként a lány is. Ha a prágai parlamentben úgy döntenének, hogy bizonyos feltételekkel engedélyezik a prostitúciót, úgy a cseh állam sok százmilliós adóbevétellel gazdagodhat, mert a prostituáltak vállalkozók lehetnek – vélik a szakértők.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.