A szex miatt hagyták a fagyos kocsiban a babájukat

Zavartalanul akartak szexelni, ezért kint hagyták csecsemő gyermeküket az utcán parkoló kisbuszban. A nyitott ajtajú járműben síró gyermekre egy gyepmester figyelt fel, akinek a szülők negyed órán át ajtót sem nyitottak.

A 32 éves snellville-i Katrina Marie Normannak és a 23 éves Louis Thomas Cope-nak csecsemőkorú gyermekük veszélyeztetése miatt kell felelniük a törvény előtt. A párt azután gyanúsították meg, hogy az utcán álló kisbuszukban hagyták a kisbabájukat, amíg ők a házban nemi életet éltek.

Az eset február 13-án történt a déli órákban az Egyesült Államokban, Georgiában. A kinti hőmérséklet azon a napon jócskán fagypont alatt volt. A gyermeksírásra egy arra járó gyepmester figyelt fel, ő riasztotta a rendőrséget.

A sajtóban megjelent információk szerint a pár épp bevásárlásból ért haza és a házba hordták be a csomagokat, amikor elfogta őket a vágy a nő frissen vásárolt rózsaszín csipke fehérneműje miatt. Cope tagadja, hogy szexeltek volna. A férfi verziója szerint ő lepte meg egy nyaklánccal a nőt, és azt mondta neki, várjon rá, amíg visszamegy a kocsihoz a gyerekért.

Ám a gyepmester elmondása szerint a babát nem csupán néhány pillanatra hagyták magára, ugyanis ő legalább negyed órán át kopogott, mire Norman ajtót nyitott neki a rózsaszín fehérneműben és egy szál törülközőben. Néhány pillanat múlva megjelent a férfi is. A gyepmester szerint éppen úgy festettek, mint akik épp az ágyból ugrottak ki.

Amikor a rendőrök kiértek a helyszínre és beléptek a házba, megdöbbentő látvány fogadta őket. Odabent mindent vastagon borított a kosz és a szemét, a levegőben ürülékszag terjengett, a gyerekszobában állati piszok és egy kés hevert a padlón. A hűtőszekrényben romlott ételek voltak – úgy tűnik, a pár előrecsomagolt szendvicseken és üdítőkön élt.

Norman és Cope a 2014-ben született kisbabájuk mellett másik két gyermeket – Norman két gyermekét – is nevelt. Őket a rendőrség hozta el az iskolából. A párt gyermekbántalmazás vádjával letartóztatták, a tárgyalásig szabadlábon védekezhetnek, fejenként 16 900 dolláros óvadék ellenében.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.