Szeged medvéket akart

Régi vágyuk válik valóra a Szegedi Vadaspark látogatóinak; megérkeztek és hamarosan láthatóak lesznek a medvék – közölte a város polgármestere vasárnap, amikor örökbe fogadta a Berlinből érkezett Kodat és Kenait.

Botka László (MSZP) elmondta: a medveház és környezetének kialakítása 40 millió forintba került, amelyből 25 millió forintot biztosított a szegedi önkormányzat mint a vadaspark tulajdonosa, illetve 15 millió forint volt a park saját forrása.

Fotó: Rosta Tibor / MTI

A medvék érkezését egy már hagyományos felmérés előzte meg. A vadaspark ugyanis a látogatókat kérdezi meg, hogy milyen állatot szeretnének látni a jövőben. A kívánságlista élén most már az orrszarvú áll, tehát a neki szánt kifutó kialakítása lesz a következő feladat.

Veprik Róbert a park igazgatója elmondta, a két feketemedve, amely most még karanténban van, ideiglenesen érkezett Szegedre a berlini állatkertből. Hamarosan ugyanis a veresegyházi Medveotthonnal cserélve, két egykori filmes, nyugdíjas barnamedve költözik majd a városba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.