A rokonok tudta nélkül került zárt osztályra a meggyilkolt férfi?

A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján a bíróság előzetes letartóztatásba helyeztette az a 68 éves pszichiátriai gondozottat, aki kedd hajnalban megölte betegtársát a budapesti Merényi Gusztáv Kórházban.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya nyomoz emberölés minősített bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A zárt osztályon kezelt pszichiátriai gondozott egy 86 éves, védekezésre képtelen férfit bántalmazott olyan súlyosan, hogy az a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Mint korábban megírtuk, több médium is úgy értesült, hogy a beteg egy ágyráccsal verte agyon áldozatát.

A TV2 Tények című hírműsorának csütörtök reggeli adásában az elhunyt hozzátartozóit idézve azt mondták, hogy a férfinak egy gyógyszer mellékhatásaként hallucinációi voltak, ezért került kórházba. Az idős, védekezésre képtelen, legyengült ember lánya külön kérte az orvost, hogy apját ne vigyék át a pszichiátriára, illetve ha erre valamiért mégis szükség lesz, értesítsék, hogy mellette lehessen.

Miután a rokonok elmentek, a férfit szinte azonnal átszállították a zárt osztályra, ahová kizárólag ön és közveszélyes ápoltakat lehet elkülöníteni.

A gyilkosságot elkövető ápolt korábban egy nyílt osztályon volt, ahonnan megszökött. A rendőrök vitték vissza a kórházba, ahol aztán áthelyezték a zárt osztályra.

A főügyészség álláspontja szerint a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye fennáll, ezért rendelték el előzetes letartóztatását. A gyanúsított jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetben van. Erről dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményben tájékoztatta lapunkat.

Már az ombudsmani hivatal is bezárta volna

„Egy zárt osztályon, ahol elvileg olyan embereket tartanak, akik közvetlenül veszélyeztető magatartást tanúsítanak, mindig kell, hogy legyen felügyelet. Tehát normális esetben elképzelhetetlen az, hogy az egyik beteg úgy bántalmazza a másikat, hogy azt nem látja szakképzett személyzet" – mondta el a hírműsorban Verdes Tamás, a Társaság A Szabadságjogokért fogyatékosügyi programvezetője, aki szerint itt a kórház részéről nagyon súlyos mulasztás történt.

Az ombudsmani hivatal idén februárban tartott szemlét a Merényi-kórház pszichiátriáján, és már akkor is kiderült, hogy a betegek felügyelet híján megverhetik egymást. A hivatal akkor arra jutott, hogy a zárt osztályt meg kellene szüntetni.

Dr. Molnár Károly, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke a csütörtöki reggeli Mokkában arról beszélt, hogy a Merényiben nincsenek meg a folyamatos megfigyelés feltételei, mert kevés az orvos és az ápoló is. Molnár szerint ez a fenntartók és a törvényhozók felelőssége. A februári ombudsmani látogatásról azt mondta, a merényi felújítására 40 millió forintot ígértek, de ezt azóta se kapták meg. A konkrét esetről elmondta továbbá, hogy már az is sokat segítene, ha a szobák be lennének kamerázva és a betegeket a nővérpultról meg lehetne figyelni. Így nem kellene minden beteg mellé egy ápolót odahelyezni, de ha gond van, azonnal be lehet avatkozni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.