A rendszeres alvás a tanulás kulcsa

Az ember fejlődésének korai szakaszában a hosszú alvás a kulcsa mind a tanulásnak, mind az emlékezésnek.

Az angliai Sheffieldi és a bochumi Ruhr Egyetem kutatói közösen 216 egyévesnél fiatalabb csecsemővel végeztek vizsgálatokat. Az eredmények szerint a babák képtelenek voltak visszaemlékezni az újonnan megtanult feladatokra, amennyiben a tanulást nem követte egy kiadós alvás. A tudósok szerint ezért a tanulásra a legjobb idő az alvást közvetlenül megelőző periódus, egyben hangsúlyozzák a lefekvés előtti olvasás fontosságát is - írja a BBC.

Az alvással foglalkozó szakértők úgy vélik, az alvás a csecsemők számára sokkal fontosabb lehet, mint az idősebb gyermekek vagy felnőttek esetében. Az emberek pedig általában sokkal több időt töltenek alvással csecsemőként, mint bármikor később életük során.

A most közzétett kutatás szerint azonban meglepően keveset tudunk a csecsemőkori alvás szerepének fontosságáról.
A kísérletek során a csecsemőkkel három új cselekvést tanultattak meg, majd a vizsgált babák felét hagyták hosszabb ideig aludni, míg a többiek vagy nem aludtak a tanulás után, vagy csak 30 percnél kevesebbet pihentek.

Másnap a csecsemőket arra biztatták, hogy ismételjék meg a megtanult cselekvéseket. Az eredmények szerint átlagosan másfél feladatra emlékeztek azok a babák, amelyek hosszan aludtak a tanulás után, míg azok a csecsemők, amelyek nem, vagy csak keveset aludtak, egy cselekvést sem tudtak megismételni.

Jane Herbert, a Sheffieldi Egyetem kutatója szerint az eredmények világosan megmutatták: azok, akik alszanak tanulás után, sikeresen tanulnak, míg azok, akik nem, nem tanulnak semmit. A tudós szerint eddig úgy gondolták, hogy a tanulásra a teljes ébrenlét a legalkalmasabb, azonban a mostani kísérletek alapján a hosszabb alvásokat megelőző időszak a legfontosabb. Herbert szerint az eredmények rávilágítanak arra is, mennyire fontos az elalvás előtti meseolvasás a gyerekeknek.

Derk-Jan Dijk, a Surreyi Egyetem alváskutatójának véleménye szerint a csecsemőknek mindenképpen elegendő alvásra van szükségük a tanulás elősegítése végett, azonban a tanulásra való koncentrálás a közvetlenül az elalvást megelőző időszakban nem a legjobb megoldás. "Az adatok azt mutatják, hogy a tanulás utáni alvás pozitív, azonban azt nem mondják, hogy álmosan tanulni pozitív lenne" - mondta a szakember.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.