A próbaválás kibékítheti a párokat

Három-hathónapos időtartamra szóló próbaválással kísérletezhetnek a bizonytalan párok a kelet-kínai Csianghszi tartomány egy házassági tanácsadó vállalkozásának jóvoltából.
A próbaválás lényege, hogy a válást fontolgató házastársak élesben próbálhatják ki, mi vár rájuk, ha frigyük felbontása mellett döntenek. Így például a valóságban is megtörténik a közös vagyon felosztása, a szétköltözés és a folyamatot koordináló tanácsadócég jogi szakértői az esetleges gyerekek elhelyezéséről is döntenek.

A próbaidőszak a kapcsolat átértékelésére és a problémák megoldásának újragondolására ad időt. Elsősorban az 1980-as évek után született fiatalok körében jellemző például a "hirtelen felindulásból" elhatározott válás - mondta el a chinanews.com kínai hírportálnak az ötlet kitalálója, Tung Hszin. A szolgáltatás Tung elmondása szerint ebben a korcsoportban a legnépszerűbb, a kliensek több mint 80 százalékát ők teszik ki.

A sikerről szólva a tanácsadó pontos adatokat nem nevezett meg, mindössze annyit mondott, a próbaválást választó párok "nagy arányban" döntenek a kibékülés mellett.

A kereslet a szolgáltatás iránt mind nagyobb, így Tung cége Csianghszi tartomány több nagyvárosában, így többek közt a tartományi fővárosban, Nancsangban vagy Csiucsiangban is nyitottak irodát.

A válások száma az elmúlt években komoly növekedést mutat a kelet-ázsiai országban. A hivatalos adatok szerint 2013-ban három és félmillió pár döntött frigyének megszakítása mellett, csaknem 13 százalékkal többen, mint 2012-ben. Ez az érték meghaladja a 2012-es 8 százalékos növekedési rátát is, és a legmagasabb értéknek számít az elmúlt 30 év történetében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.