A paksiak segítettek az otthon nélkül maradt családnak

Egymásnak adják a kilincset az emberek a Fögler család új otthonában – írja a teol.hu. Előző lakásukban, amit szintén az önkormányzat bocsátott rendelkezésükre, egy hete tűz ütött ki, a rajtuk lévő ruhákon kívül minden tönkrement.

A négygyermekes Fögler-család egyszobás, szociális bérlakásban lakott Dunakömlődön, a Béke utcában. A családfő december 11-én reggel dolgozni ment, felesége, Petra a gyerekeket vitte óvodába, iskolába, majd testvérét látogatta meg Pakson. Haza már a szomszédasszonnyal, Biankával érkezett, akinek reggel feltűnt ugyan a füstszag, de nem gondolt arra, hogy Föglerék lakásából jön. A család egyébként fával fűt, de aznap – mint a fiatalasszony mondta – nem volt még begyújtva, szerinte az elavult villanyvezeték okozhatta a tüzet, amitől lángra kapott a gyerekek emeletes ágya. Sajnos nemcsak az veszett oda, hanem minden holmijuk, mert ami nem lett a lángok martaléka, azt a füst vagy éppen az oltáshoz használt víz tette tönkre. Csupán annyi holmijuk maradt, amiben reggel otthonról elmentek.

Mint Bianka mondta, az interneten tettek közzé egy felhívást segítséget kérve az emberektől. Azóta egymásnak adják a kilincset. Petra telefonja egyfolytában csörög, sorban érkeznek rokonok, barátok, ismerősök és ismeretlenek, és mindenki segíteni próbál. Annyi törülközőt, ágyneműt, játékot kapott a család, hogy azt sem tudják, hova tegyék. Az ismerősök, ismeretlenek berendezték a konyhát, már csak egy hűtő hiányzik. Petra megemlítette, hogy nemsokára lesz karácsonyfa, az is felajánlás, feldíszítve kapják majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.