A Megasztár győztese is a bukaresti tűzvész áldozatai között van

A bukaresti tűzvész halálos áldozatai között van Andrei Galut, a román Megasztár 2008-as nyertese. A román Év Hangja Goodbye to Gravity nevű zenekarával lépett fel péntek este a klubban, ahol a tragédia történt – írja a Ripost.hu. Galut és két gitárosa azonnal életét vesztette, az együttes dobosa és basszusgitárosa pedig válságos állapotban fekszenek a kórházban.

A péntek esti tűzvészben meghalt a klub egyik - öt kiskorú gyereket egyedül nevelő - takarítónője is, akit kolléganői szerint a szórakozóhely tulajdonosai feketén foglalkoztattak 100 lejes (7000 forintos) napidíjért, de négy 18 év alatti fiatalt is válságos állapotban kezelnek a kórházakban.

Friss hírként közölte az MTI, hogy vasárnap délutánig harmincra emelkedett a péntek esti bukaresti tűzvész áldozatainak száma, miután a nap folyamán három súlyosan megégett nő belehalt sérüléseibe, további legalább 35-nek pedig továbbra is válságos az állapota.

Bukarestben egyébként több mint tízezer ember vett részt vasárnap azon a felvonuláson, amelyet a balesetben meghaltak emlékére szervezett egy Facebook-csoport. Az Egyetem-téren összegyűlt emberek virágokkal és gyertyákkal vonultak a tűzvész helyszínére, hogy kifejezzék együttérzésüket a sebesültekkel és az áldozatok hozzátartozóival.

Péntek este tűz ütött ki egy bukaresti belvárosi klubban, ahol több százan vettek részt egy rockkoncerten. A pillanatok alatt lángba borult teremből az egyetlen használható kijáraton keresztül, egymást taposva próbáltak kimenekülni az emberek: 26-an a helyszínen meghaltak, 150 embert égési sérülésekkel és füstmérgezéssel vittek kórházba.

Az igazságügyi orvostani intézetnek időközben sikerült valamennyi áldozatot azonosítania, a sérültek egyikének kilétét viszont továbbra sem ismerik. Csaknem 30, kórházban kezelt súlyos sérültnek csak "valószínűsített" személyazonossága van, ugyanis sérüléseik és az arcukat takaró kötszerek nem teszik lehetővé, hogy a baleset körülményeit vizsgáló ügyészek hivatalosan is megállapítsák kilétüket.

A sérülteket több mint tíz bukaresti kórházban ápolják. Állapotukról Nicolae Banicioiu egészségügyi miniszter vasárnap reggel azt mondta, hogy 80-90-re tehető a súlyos sérültek száma, közülük 35-öt is elérheti azoké, akik még közvetlen életveszélyben vannak.

A Digi 24 hírtelevízió által vasárnap bemutatott iratok szerint a Colectiv klub tulajdonosai egy 80 ülőhellyel rendelkező terem működtetésére kaptak egy évvel ezelőtt engedélyt a kerületi polgármesteri hivataltól. A törvény értelmében csak a 100 főnél nagyobb befogadóképességű vendéglátóhelyeknek kell külön tűzrendészeti engedélyt kérniük. A Colectiv klubban rendszeresen tartottak olyan koncerteket, amelyeken több százan vettek részt.

A tragédia kapcsán a korrupció és inkompetencia elleni összefogásra szólította fel polgártársait Klaus Iohannis román államfő vasárnap esti televíziós beszédében.

"Nem szabad többé eltűrnünk intézményeink hatékonyságának hiányát, inkompetenciáját, nem hagyhatjuk a korrupciót addig terjeszkedni, amíg öl" - mondta az elnök arra, a médiában tényként kezelt feltételezésre utalva, hogy a tűzvédelmi szabályok szándékos kijátszása és a működési engedélyt kiadó polgármesteri hivatal hanyagsága vezetett a bukaresti szórakozóhelyen történt tragédiához.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.