A hosszú hétvégét kihasználva akartak Ausztriába átjutni

Tizenkilenc menekült próbált érvényes úti okmányok és vízum nélkül vonattal Ausztriába jutni, a rendőrök Győrben és Hegyeshalomban tartoztatták fel őket – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Kocsis Tünde elmondta, hogy szerda reggel egy Bécsig közlekedő nemzetközi vonaton utazó 28 éves szíriai menekültet tiltott határátlépés miatt előállítottak. Egy másik, szintén Bécsig közlekedő nemzetközi vonaton Győrben igazoltattak kilenc koszovói állampolgárt - köztük három gyermeket -, egy palesztin és két szíriai férfit. A hegyeshalmi vasútállomásnál pedig ugyanazon a nemzetközi vonaton ellenőriztek egy palesztin, egy algériai, két koszovói és két szíriai férfit.

Kocsis Tünde elmondta, hogy egyik menekült sem tudta igazolni a továbbutazáshoz szükséges feltételeket, ezért a rendőrök előállították őket tiltott határátlépés miatt.

A tizenkilenc menekült ügyében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal folytatja a további eljárást – tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.