A hétvégén betör a hideg

Szombaton "hidegbetörés" várható, ennek nyomán több megyében sok esőre, a magasabban fekvő helyeken havas esőre, hóra és lehűlésre is számítani kell az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) közlése szerint.

A hőmérséklet napközben már nem is emelkedik, sőt elsősorban az Alföldön a reggeli értékekhez képest vissza is esik az országtól délre kialakult mediterrán ciklon hátoldalán a Kárpát-medencébe áramló hideg levegő miatt. Erős csapadékképződésre lehet számítani. A nap második felében a magasabban fekvő helyeken már havas eső, havazás is lehet.

A várható jelentős mennyiségű eső miatt kilenc megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna megyében a nap folyamán akár 30 milliméternél is több eső eshet.

Estétől a Bakonyban, a Mecsekben, valamint a Budai-hegyek és az Északi-középhegység magasabb részein havas esőre, hóra vált a gyengülő csapadék. A magasabb régiókban vasárnap reggelig meg is maradhat a hó.

Az előrejelzés szerint a hőmérséklet szombaton kora délután 5-8, késő este 2-6 Celsius-fok között alakul. Vasárnap is lehet még néhol havas eső, de akkor már egyre kevesebb helyen várható csapadék. A minimumok 0 és plusz 5, a nappali maximumok 4-7 fok között alakulnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.