A gyerekkori trauma kihat a csimpánzok társas életére

Az anyjuktól kétéves koruk előtt elválasztott csimpánzok elszigetelődnek csoportjuktól még felnőtt korukban is. A gyermekkori trauma hosszú távú, társas életet befolyásoló hatásait rajtuk kívül csak az embernél figyelték meg – állapították meg osztrák és holland kutatók.

Az Elfriede Kalcher-Sommersguter és Jorg Massen vezette osztrák-holland kutatócsoport a Scientific Reports című tudományos lapban publikálta tanulmányát.

Csimpánzkölykök ezreit ejtették foglyul Nyugat-Afrikában 1950 és 1980 között, hogy Európába, Japánba és Amerikába exportálják őket orvosi kísérletek céljára. Sok állatkertben is vannak vadonban elfogott csimpánzok, ők az úgynevezett alapító populáció - olvasható a Bécsi Egyetem honlapján.

 

Fotó: Ilya Naymushin / Reuters

Az új tanulmány azt mutatta ki, hogy az első két életévben anyjuktól elválasztott állatok egy fontos társas viselkedése, a kurkászás még évtizedekkel később is korlátozottabb marad.

Egymás bundájának élősködőktől való tisztogatása a társas kötődések kialakításában és megtartásában játszik jelentős szerepet. A kutatók által megfigyelt "árvákat" kevesebben kurkászták, és ők is kevésbé voltak aktívak azokhoz képest, akik anyjukkal nőttek fel - mondta el Elfriede Kalcher-Sommersguter, a Grazi Egyetem kutatója. A szakértők eredményeiket a Scientific Reports című szaklapban mutatták be. 

"Az anya kora gyermekkorban történő elvesztése a csimpánzoknál is befolyásolja a későbbi társas kapcsolatokat. Még azoknál a majmoknál is megfigyelhető a hatás, akik negyven éve ugyanabban a csapatban élnek" - fejtette ki Jorg Massen, a Bécsi Egyetem szakértője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.