A Franco-diktatúrából maradt madridi utcaneveket cserélnek le

A Franco-diktatúrából fennmaradt harminc utcanevet változtatnak meg Madridban jövőre, s eltávolítanak öt emléktáblát és emlékművet, amely az egykori elnyomó rezsimet magasztalja - döntött keddi ülésén a spanyol főváros önkormányzata.
Spanyolországban negyven évvel Francisco Franco tábornok halála után a diktatúra szobrainak és jelképeinek nagy része már eltűnt a közterületekről, de több városban még mindig utcák tucatjai viselik a diktatúrához köthető emberek nevét.

A most elfogadott intézkedéssel 16 madridi kerületben keresztelik át a francóista, zömében katonai vezetőkről elnevezett utcákat. A tervek szerint olyan emberekről nevezik el ezeket a közterületeket, akik a történelem során jelentős szerepet játszottak Madrid fejlődésében. Az új nevekre a madridi Complutense egyetem szakértői tesznek javaslatot.
Az intézkedés költsége utcatáblánként 54 euró.

Spanyolországban 36 éven át, a spanyol polgárháború 1939-es befejezésétől egészen a tábornok 1975-ben bekövetkezett haláláig tartott Franco diktatúrája. A diktátor uralma a polgárháborút követő kemény megtorlásokkal kezdődött, több ezer embert bebörtönöztek, legalább 30 ezer embert kivégeztek.

A spanyol állam többször tett kísérletet arra, hogy megfeleljen a múlttal való szembenézés társadalmi igényének. A spanyol parlament 2007-ben fogadott el törvényt a polgárháború és a Franco-diktatúra áldozatainak rehabilitálásáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.