A földdel szállíthattak gránátot az óvoda udvarára Pátyon

Két 85 milliméteres szovjet légvédelmi repeszgránátot, valamint három gyújtószerkezet-maradványt szállítottak el szerda délután a tűzszerészek annak a pátyi óvodának az udvaráról, ahol kedden is találtak egy repeszgránátot - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.

A veszélyes szerkezetek ezúttal is a Csicsergő óvoda udvarára korábban hordott földben voltak. A repeszgránátokat és a gyújtószerkezet-maradványokat a központi gyűjtőbe szállították későbbi megsemmisítésre - tette hozzá Várkonyi Melinda. A tűzszerészek átvizsgálták az egész földmennyiséget, és azt erősen fémszennyezettnek találták.

Ismét "robbanótestnek tűnő tárgyat" találtak a Rákóczi utcai óvoda udvarára hordott földben, ahonnan kedden egy 85 milliméteres szovjet légvédelmi repeszgránát került elő - számolt be korábban Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője. 250 méteres sugarú körben védőzónát alakítottak ki, a rendőrök az ezen belül elhelyezkedő 12 lakóingatlanból, valamint két óvodából és egy iskolából 380 embert, köztük sok gyereket kísértek távolabbra az érdi tűzoltók biztosításával. A veszély mostanra elmúlt, így mindenki hazamehetett.

Székely László (Összefogás a Faluért Egyesület), Páty polgármestere az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy mindig ugyanonnan hozatnak földet, de még soha nem történt hasonló eset. A talajfeltöltésre odavitetett, 30-40 centiméter magasan, s körülbelül 50 négyzetméteren elterített földréteget elszállítják, addig a gyerekeket a helyi új óvodában helyezik el - tette hozzá a polgármester.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.