Rihanna nyerte az egymilliárdos pert

A brit bíróság Rihannának adott igazat abban a perben, amelyet a barbadosi énekesnő a Topshop ellen indított még másfél évvel ezelőtt. A ruházati cég az énekesnő arcképével ellátott pólót dobott a piacra, amelyhez nem kértek engedélyt.

A maga nemében egyedülálló ítéletet hozott a brit fellebbviteli bíróság, amikor egymilliárd forintnak megfelelő összeg fizetésére kötelezte a Topshopot engedély nélküli arcképhasználatért – írja a Time.

A Topshop még 2012-ben kezdte árulni azt a pólót, amelyen Rihanna arcképe volt látható, a képet egy 2012-es klipből fotózták ki. Az énekesnő ehhez viszont egyáltalán nem járult hozzá, sőt, abban az évben a konkurenciával, a River Islanddel írt alá szerződést egy kollekció tervezésére, és még bajba is került az ominózus póló miatt.

Rihanna először pénzt kért a Topshoptól, ám mivel nem kapta meg, a bíróság elé vitte az ügyet. A kereset szerint a Topshop megtévesztette  a vásárlókat azzal, mintha a pólót Rihanna engedélyezte volna. Az énekesnő ügyvédei szerint a rajongók éppen ezért kapkodták el a ruhadarabokat az utolsó darabig.

A bíróság most azonban az énekesnő javára döntött, a Topshop így fizethet.

Az ítélet akár precedensértékűnek is tekinthető, a sztároknak ezután lesz hivatkozási alapjuk olyan ügyekben, amikor egy filmből vagy klipből átvett állóképet használnak az engedélyük nélkül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.