A Facebookon talált egymásra a születéskor elválasztott ikerpár

A lányok Dél-Koreában születtek, Anaist egy francia, míg Samanthát egy amerikai házaspár fogadta örökbe. 26 éven keresztül semmit sem tudtak a másik létezéséről, míg végül egy furcsa véletlennek köszönhetően bukkantak egymásra. Megható történetükről most könyvet is írtak.

Anais Bordier és Samantha Futerman Dél-Koreában született 26 évvel ezelőtt, de már a kórházban szétválasztották őket. Mindkettejüket külföldi család adoptálta, Anais Párizsban, míg Samantha New Jersey-ben nőtt fel, azonban két évvel ezelőttig fogalmuk sem volt, hogy valahol a világon él egy ikertestvérük.

2012 decemberében Anais Londonban élt divattervező-tanulóként, amikor az egyik ismerőse küldött neki egy YouTube-videóról készített screenshotot, amin a színésznőként dolgozó Samantha volt. Anais szóhoz sem jutott, mintha csak saját magát látta volna a képen, ezért megpróbálta kideríteni, ki van rajta. Mivel nem járt sikerrel, abbahagyta a kutakodást, mígnem ugyanaz az ismerős egy hónappal később egy trailert küldött neki, amiben Samantha szerepelt. Anais ezután már könnyedén megtudta, hogy hívják a másik lányt, és azt is felfedezte, azonos napon születtek. Úgy döntött, felveszi vele a kapcsolatot, ezért bejelölte és írt neki Facebookon.

Samantha először nem tudta mire vélni a dolgot, mert ő is nagyon megdöbbent a kettejük közötti kísérteties hasonlóságon, néhány nap múlva azonban összeszedte a bátorságát és válaszolt. Sykpe-olni kezdek, majd nem sokkal később személyesen is találkoztak.

Kezdetben mindketten nagyon zavarban voltak. „Online beszélgetni egy dolog, de a szemtől szembeni találkozó hihetetlenül furcsa volt kezdetben” - mondta el Samantha a CNN riporterének. A lányok bizonyosságot akartak kapni, hogy valóban testvérek, de a DNS-vizsgálat persze igazolta őket.

Később megpróbálták felvenni a kapcsolatot a biológiai anyjukkal is, és bár a nő nem volt kíváncsi a lányaira, ők mégsem szomorúak, mert egymást legalább megtalálták.

A megható történetről Anais és Samantha könyvet is írt, a Születéskor @ szétválasztva: két testvér találkozásának megható története nemrég jelent meg Amerikában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.