A Dunántúl már készülhet a hóra

Fagyos reggelre ébredhettek szombaton a Tiszántúlon élők. Késő délután a Dunántúlon kezdődik a havazás, mely estére elérheti a Duna vonalát  – figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Szombat reggel az Északi-középhegység térségében - főként a völgyekben, valamint a Tiszántúlon több helyen is -15 fok alatt alakul a hőmérséklet. Az elsősorban Alföldre jellemző, foltokban előforduló sűrű, zúzmarás köd a délelőtt folyamán várhatóan mindenütt feloszlik.

Késő délelőtt nyugat, északnyugat felől a Dunántúlon havazás kezdődik, mely estétől érheti el a Duna vonalát. Északnyugaton, elsősorban a Kisalföld és az Alpokalja térségében akár 8-10 cm hó is hullhat, de a Dunántúl döntő részén pár cm-nél nem várható nagyobb mennyiség. A Duna-Tisza közén inkább csak lepelnyi hó esik majd szombat éjfélig.

A hideg miatt Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést, a havazás miatt pedig ugyancsak citromsárga figyelmeztetés van érvényben szombat éjfélig Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyében. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.