A drog árát akarta kiverni társából egy diák

Mankóval verte meg társát egy 21 esztendős szegedi diák, mert a fiú nem fizette ki a neki átadott kábítószer ellenértékét – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Szenti Szabolcs elmondta, hogy T. Tamás egy iskolába jár a 18 éves sértettel. 2013 novemberétől folyamatosan ellátta őt herbálos cigarettával, amelynek az ellenértékét sosem kapta meg. (A herbál valamilyen fűszernövénybe áztatott szintetikus szer, amelyet a marihuána helyettesítőjeként fogyasztanak.) Először nem is kérte a cigaretta árát, később viszont már követelte. Mivel társa nem akart fizetni, többször megfenyegette: úgy megveri, hogy a hullaszállítók viszik el. Egy alkalommal a mankójával bántalmazta is.

A feljelentés után a nyomozók elfogták a 21 éves fiatalembert, és önbíráskodás megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Részletes beismerő vallomást tett. Az elvégzett teszt a vizeletében drog jelenlétét mutatta ki, így kábítószer-birtoklás vétsége miatt is eljárás indult ellene.

A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A feljelentő ellen szintén eljárás indult.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.