Buszablakon át menekült el az ellenőr elől

Vádat emelt a Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség egy 22 éves férfi ellen, aki még tavaly nyáron, Tatabányán egy buszon bántalmazott egy jegyellenőrt, amiért rendőrt akart hívni.

A fiatal férfi saját személyigazolványával és öccse kedvezményre jogosító hatósági igazolványával akart utazni július 18-án egy tatabányai helyi járaton, melyre nem váltott jegyet. Pechére a jegyellenőrzést végző nő kiszúrta, hogy a neki átnyújtott igazolványokon az adatok nem egyeznek, ezért felszólította az utast, hogy üljön le, mert redői intézkedést kér.

A férfi ebbe nem akart belenyugodni és előbb követelte, hogy az ellenőr adja vissza az iratokat, majd megragadta a nő csuklóját és kicsavarta a kezéből az igazolványokat. Ekkor befutott az ellenőr kolléganője, aki el akarta állni a menekülő útját, mire az könyökkel mellkason nyomta.

Mivel a jármű ajtóit szétfeszíteni nem tudta, az erőszakos utas az ablakon mászott ki, amikor a busz egy piros lámpánál megállt.

Az egyik nő csuklórándulást, a másik mellkasi zúzódást szenvedett. A 22 éves férfi közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal vádolják, akár börtönbe is kerülhet – tájékoztatta Reszl Ildikó főügyész a Kemma.hu-t.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.