A budapesti medvék kijöttek a barlangból

Hosszú telet jósoltak az állatkerti barnamedvék a hétfő délelőtti medveárnyék-észlelésen a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Az intézményben hétfőn tartották a hagyományos eseményt, amelyen több száz óvodás és kisiskolás volt kíváncsi Vali és Defoe, a két szíriai barnamedve jóslatára. Az állatok délelőtt jöttek ki a Nagyszikla belsejében lévő barlangból a kifutóra, így a napsütésben azonnal meglátták az árnyékukat. Ez a népi időjóslás hagyományai szerint azt jelenti, hogy hosszan elhúzódó tél várható - közölte az intézmény.

A medvék árnyékával kapcsolatos hagyomány abból az időből ered, amikor még nem voltak meteorológiai előrejelzések. Ha egy hosszabb időszak időjárására voltak kíváncsiak, egy-egy jeles nap időjárásából indultak ki. A decemberi Luca napjától például 12 napon át figyelték az időjárást, mert úgy tartották, hogy ez alapján meg lehet mondani a következő év hónapjaira jellemző időjárást is. Medárd napjának csapadékossága alapján pedig a nyár esős vagy aszályos voltát próbálták megjósolni. A február 2-ához, Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához kötődő időjárási tapasztalatokat a néphagyomány összekapcsolta azzal a megfigyeléssel, hogy a télen kevéssé aktív barnamedvék nyomaival február elejétől ismét viszonylag gyakran lehetett találkozni. Ezért tartja úgy a népi időjóslás, hogy február 2-án a barlangjából előmerészkedő medve árnyékát kell figyelni.

A budapesti állatkertben minden évben megszervezik a medveárnyék-észlelést, így arra vonatkozóan is van statisztika, hogy az előrejelzésnek ez a módja mennyire megbízható. Tavaly például sikeresen jósoltak a medvék, de a 2013-as évről ez nem mondható el: a medvéknek akkor nem volt árnyékuk, azaz rövid télnek kellett volna lennie, a valóságban viszont még március közepén is jelentős mennyiségű hó hullott.

Az árnyékészlelés is része volt a szombat óta tartó és hétfőn zárult Mackófesztiválnak. Ezt a rendezvényt hetedik alkalommal tartotta meg az állatkert sok látnivalóval és programmal. A három nap során azok a 14 éven aluli gyermekek, akik brummogva érkeztek a főbejárathoz, díjmentesen látogathatták meg a kertet, így a három nap alatt több mint háromezer gyermek vett részt ingyen az állatkert programjain.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.