A balhézó apa is bocsánatot kért a rendőrtől

A sajtóban megjelentekkel ellentétben nem fektette motorháztetőre az apukát az intézkedő rendőr a tatabányai iskola előtt, és nem volt a környéken több száz síró gyerek sem – írja a police.hu.
A Zsaru Magazinban is megjelent cikk szerint igazságtalanul hurcolták meg az iskolarendőrt, akinek csupán az volt a bűne, hogy szakszerűen intézkedett egy az igazoltatást megtagadó, majd a az előállítást akadályozó férfi ellen.

Biacsi Sándor főtörzszászlós, a Tatabányai Rendőrkapitányság körzeti megbízottja, iskolarendőr a tanintézet vezetésének kifejezett kérésére látott el szolgálatot október 2-án 7 órától a Sárberki Általános Iskolánál.

A tanintézmény főbejárata előtti útszakasz két végén behajtani tilos tábla jelzi: hétköznaponként reggel 6 és 8 óra között csak engedéllyel lehet ott közlekedni. A tatabányai K. A. (37) reggel háromnegyed nyolc körül kanyarodott be az utcába, nem érdekelte, hogy tilos. A főtörzszászlós a tábla előtt állította meg, és jelezte, engedély nélkül nem mehet tovább – idézi fel az előzményeket a police.hu-n megjelent cikk. Biacsi Sándor elmondta, hogy a férfi a felszólításra közölte vele, „ő a célforgalom", mire a rendőr felhívta rá a figyelmét, hogy a tábla szerint csak az hajthat be, akinek engedélye van rá.

A férfi ezután visszatolatott, megállt a sarkon, kisfiával együtt kiszállt, majd azt mondta a gyereknek: „Büdös, g... rendőr!"

Az apa később azt nyilatkozta, ezt nem a rendőrnek mondta, hanem a gyereknek, akit különben arra tanít, hogy tisztelje az egyenruhásokat, hisz nagyon segítőkészek, főleg Tatabányán.

A meghurcolt rendőr ezzel szemben úgy emlékszik, hogy K. A. egyenesen ránézett, amikor elkáromkodta magát.

A rendőr ekkor odament a férfihoz, és felszólította, hogy igazolja magát, ám az apa ezt nem volt hajlandó azonnal megtenni. Végül mégis odanyújtotta a személyi igazolványát, de rögtön vissza is vette az iratot.

„Még a nevét sem volt időm elolvasni, amikor kikapta a kezemből, és elindult az iskola felé. Tovább szidalmazott, semmibe vette a felszólításaimat. Egyenruhában ezt eltűrni nem lehet" – emlékszik vissza Biacsi.

A férfi már belátja – derül ki a cikkből -, hogy hibát követett el, amikor kivette a biztos úr kezéből az igazolványt, de mint mondja, csak azért tette, mert forgalmival és a jogosítvánnyal egyszerre akarta átadni.

A rendőr ekkor szólította fel, hogy tegye a kezeit a motorháztetőre, mert elő kell állítania igazoltatás megtagadásáért, ám a férfi ellenállt, így végül „előre helyzetben" került rá a bilincs.

Ekkor ért oda az iskola igazgatóhelyettese, aki a rendőröknek később elmondta, nem látott egyetlen síró gyereket a környéken, amikor ott volt. A igazgatóhelyettes azt is látta, illetve hallotta, hogy a szülő nem volt hajlandó beülni a rendőrautóba, ezért Biacsi erősítést kért.

Kisvártatva négy járőrkocsi kanyarodott be az iskola elé, a kiabáló K. A.-t pedig hamarosan beültették az autóba.

Az erősítésként szintén az iskolához érkező Bodnár Zsolt Tamás törzsőrmester szerint az eseményeket figyelő szülők között az ordibáló apuka, és nem a rendőri intézkedés keltett megbotránkozást, miközben a diákok hangosan köszöntek Biacsi Sándornak: „Csókolom, Sanyi bácsi!" „Jó reggelt, Sanyi bácsi!"

Az apa előállításakor panaszt nyújtott be a rendőri intézkedés ellen, amit úgy nyolc órával később visszavont, és személyesen kért elnézést az iskolarendőrtől, belátva: hibázott.

– Ha újra ilyen helyzetbe kerülnék, nem lennék ilyen feszült, maximálisan eleget tennék az állampolgári kötelezettségeimnek – mondta K. A.

Krutilla Katalin, az általános iskola igazgatója elmondta, hogy régóta ismeri Biacsit, akit a gyerekek is nagyon szeretnek, szinte csüngenek rajta. A tiltó táblát – mely sok feszültség forrása a szülők körében – az iskola kérésére helyezték ki két éve, a gyerekek védelmében. Mivel a tanévkezdéskor két napig nem volt rendőr az iskolánál, sok szülő fittyet hányt a táblára, ezért kérte az igazgatóság, hogy küldjenek ki iskolarendőrt.

Biacsi szerint a próbálkozó szülők mindig elnézést kérnek és visszatolatnak, bírságra nincs is szükség. Ez a sajtó által is felkapott eset, mely nagyon érzékenyen érintette a köztiszteletben álló iskolarendőrt, kivétel volt.

– A főtörzszászlósnak intézkedési kötelezettsége volt, helyesen cselekedett – mondja Forrai Zsolt alezredes, a Tatabányai Rendőrkapitányság vezetője. – Egyedül végrehajtott előállításnál pedig kötelező a bilincs használata. K. A. ellen igazolás megtagadása és rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség elkövetése miatt szabálysértési eljárás indult.

– Nagyon megviselt az eset – vallotta be az iskolarendőr. – Főleg, ami az interneten van, féligazságok alapján ítélkeznek. Ráadásul ezt azok a gyerekek is olvassák, akiket tanítottam. Még ha nem is hiszik el, a hitelességem akkor is odaveszett. 2008-ban, amikor meghirdették „Az iskola rendőre" programot, rögtön jelentkeztem. Ezt nekem találták ki. Egy iskolával és 12 osztállyal indultam, most 17 iskolában tartok előadásokat. A DADA programban is részt veszek 2011 óta. Habár több iskola vezetése jelezte, mellettem áll, nem tudom, mi lesz velem, folytatom-e a tanítást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.