'Szemétdombra hajított' kelet-európai gyerekeket ment a dúsgazdag írónő

Intézetekben hagyott, gyakran fogyatékos kelet-európai gyerekek megmentésére költ milliókat saját vagyonából J. K. Rowling.

A példátlan sikerű Harry Potter-sorozat Skóciában élő 47 éves szerzője a Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lap közéleti magazinjának adott interjúban felfedte: évek óta titkos látogatásokat tesz Moldova, Csehország, Ukrajna és Románia állami gyermekgondozó intézményeiben, amelyekben sokszor "szívszaggató körülményeket" tapasztal.

Rowling az egyik Harry Potter-kötet londoni bemutatóján
Rowling az egyik Harry Potter-kötet londoni bemutatóján

Rowling elmondta: e látogatásai során többször is szinte ellenállhatatlan kísértést érzett arra, hogy egy-egy rettenetes körülmények között tengődő kisgyereket egyszerűen hazavigyen magával. Hozzátette: tudja, hogy ez "mélységesen irracionális" gondolat, hiszen semmiféleképpen nem vihette magával ezeket a gyerekeket, de háromgyermekes anyaként "ez az ember legerőteljesebb reakciója" ilyen helyzetekben.

Az írónő szerint "át kell adni a múltnak azt az exkommunista beidegződést, hogy az állam szemétdombra hajítja" a gondozásába került gyerekeket.

Az interjúból kiderült az is, hogy Rowling létrehozott egy jótékonysági hálózatot Lumos néven, amely - különösebb hírverés nélkül - már eddig is milliókat fordított gyermekek kimentésére a "börtönszerű" intézetekből.

J. K. Rowling e tevékenységét közvetlenül saját főhőse, Harry Potter inspirálja, a varázslótanonc, aki elvesztette szüleit, és a túlélésért küzd egy nagyon ellenséges környezetben. "A párhuzam egyértelmű" - mondja az interjúban a szerző, akit dúsgazdaggá tett az általa kitalált regényalak.

A másik inspiráció saját egykori nyomora. "Emlékszem, húsz éve még a saját számtól vontam meg a falatot, hogy a lányom ehessen. Emlékszem olyan napokra, amikor szó szerint semmi pénzünk volt" - idézi fel azokat a keserves időket.

A The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi brit lap - amely minden évben összeállítja listáját (Rich List) a Nagy-Britanniában élő felső ezer becsült vagyonáról - Joanne K. Rowlingnak az idén 560 millió font (csaknem 200 milliárd forint) vagyont mutatott ki. Rowling ezzel az idei ezres lista 20. helyezettje, és messze a világ leggazdagabb regényírója, jóllehet az 1990-es évek elején még heti 68 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban.

A Mail on Sunday vasárnapi riportja szerint az írónő jótékonysági szervezete Moldovában - a legszegényebb kelet-európai országban, ahol a Lumos tevékenykedik - máris rendkívüli eredményeket ért el: az intézetekben tartott gyerekek száma 2008 óta 63 százalékkal, több mint 11 ezerről mára 4300-ra csökkent. A gyerekeket ideális esetben saját szüleikhez juttatják vissza, vagy ha ez nem megy, nevelőszülőknél helyezik el. A hosszú távú cél az állami gyermekintézetek végleges bezárása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.