'Megdöglesz ma éjjel' - botrány a piliscsabai óvodaépítés miatt

Többen szidták, halálosan megfenyegették Piliscsabán a testületi ülésen a polgármestert és a jegyzőt, amikor kiderült, hiába nyert a település félmilliárd uniós támogatást egy óvodaépítésre, abból nem lesz semmi, a túl magas vállalási árak miatt a kiírt tendert ugyanis érvénytelenítették.

Botrányba fulladt a piliscsabai képviselő-testület "óvodaépítési ügyet" újratárgyaló rendkívüli, nyílt ülése hétfőn, amelynek végén többen szidalmazták, sőt halálosan megfenyegették a polgármestert - közölte maga az érintett, Solti Gábor kedden az MTI-vel. Az inzultusnak a rendőrök megjelenése vetett véget.

Solti Gábor elmondta, hogy képviselői kezdeményezésre ültek ismét össze az 550 millió forintos EU támogatásban részesült, ám a közbeszerzési eljáráson "elvérzett" ügyben. Amikor a körülbelül negyven tagú hallgatóság számára kiderült, hogy magára a közbeszerzési eljárás érvénytelenítésének tárgyalására, illetve megváltoztatására egy korábbi önkormányzati rendelet szerint nincs mód, elszabadultak az indulatok.

A polgármester szerint botrányos, vulgáris, a község vezetőjét és a jegyzőt, illetve az őket támogató képviselőket súlyosan sértő megjegyzések hangzottak el, miközben lökdösődni kezdtek a tiltakozók. Solti Gábor elmondta, hogy őt magát "megdöglesz ma éjjel" felkiáltással életveszélyesen megfenyegették. A rendbontás miatt a polgármester és a jegyző külön-külön értesítette a pilisvörösvári rendőrőrsöt, ahonnan járőrt küldtek ki.

A rendőrőrs vezetője az MTI-nek azt mondta: hivatalból nem indul eljárás a hétfőn történtek miatt, a járőr megjelenése után lecsitultak a kedélyek a községházán. Solti Gábor polgármester még nem döntött arról, hogy tesz-e feljelentést a személyét ért fenyegetés miatt. A község vezetője elmondta, az önkormányzat azért hozott korábban olyan rendeletet, amely szerint nem lehet újratárgyalni a közbeszerzési ügyekben született döntéseket, mert volt már példa arra, hogy megtették ezt, ám a versenyben a "második körben" alulmaradt vállalkozók pereltek, ami a községnek nyolcmillió forintjába került.

Solti Gábor május 10-én megválasztott polgármestere hangsúlyozta: a tiltakozások ellenére sincs az EU-s támogatáson felüli 250 milliós plusz forrása a településnek óvodaépítésre. Piliscsaba önkormányzata a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által 500 millió forinttal támogatott óvodaépítésre kiírt közbeszerzési eljárást június 2-án érvénytelenítette arra hivatkozva, hogy a benyújtott legolcsóbb ajánlat is 92 millióval meghaladta a költségvetésben előirányzott összeget. A döntésre válaszul helyi lakosok és civil szervezetek június 5-én, a községháza előtt demonstrációt szerveztek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.