Időnként túl bátrak az Erasmus-diákok

Csendes menet vonult végig Párizs utcáin és Budapesten is; mindkettőn szolidalitásukat fejezték ki a részt vevők Ophélie, a magyar fővárosban tavaly decemberben eltűnt francia diáklány hozzátartozóival és barátaival.

Megközelítőleg ezren vettek részt Párizsban tegnap azon a csendes felvonuláson, amelyet a Budapesten eltűnt Ophélie Bretnacher barátai szerveztek, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat a francia diáklány hozzátartozóival. A menetben a családon és a barátokon kívül részt vett Reims városának nemzetgyűlési képviselője, Catherine Vautrin volt miniszter, s hivatalosan képviseltette magát Magyarország párizsi nagykövetsége Nott Miklós főkonzul személyében.

A részvevők az Eiffel-torony melletti Mars-mezőről a Trocadéro téren áthaladva a magyar nagykövetség elé vonultak, ahol Nikicser László, Magyarország párizsi nagykövete a külképviselet épületében fogadta a család tagjait és a sajtó képviselőit.

Budapesten is menettel emlékeztek Ophélie-re tegnap. A szervezők szerint körülbelül 50-80 diáktársa és ismerőse emlékezett néma felvonulással a december elején Budapesten eltűnt francia diáklányra. A menet három órakor indult a Dohány utcai szórakozóhely elől, ahonnan Ophélie az eltűnése éjszakáján hazaindult. A felvonulók azt az útvonalat követték, amelyen a lány is végig mehetett. (MTI)

Időnként túl bátrak az Erasmus-diákok

A külföldre érkező cserediákokat helyi társaikhoz hasonlóan néha kisebb-nagyobb atrocitások érik. A komoly bűncselekmények azonban ritkák. A helyismeret hiánya az, ami miatt az európai Erasmus-diákok valamivel nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint helyi társaik. Másfél éve egy Spanyolországban tanuló brit lányt például fényes nappal, a déli órákban a belvárosban támadták meg. A helyi iskolaújságnak később elmondta: fogalma sem volt arról, hogy Grenada azon kerületében a hagyományos spanyol szieszta idején ugyanolyan veszélyes egyedül sétálni, mint késő éjjel.

Az Erasmus-diákok közül Meredith Kercher sorsa a legtragikusabb. A 21 éves brit diáklány Olaszországban tanult. 2007 novemberében gyilkolták meg saját szobájában. A per még tart, a gyanúsított saját amerikai lakótársnője és annak két barátja.

A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) a kilencvenes évek óta folyamatosan fogad külföldi diákokat, nagy bajba eddig senki sem került. – Megtörtént, hogy megtámadtak valakit, vagy lopás áldozatává vált. Olyan is volt, hogy egy idegen kultúrából érkezett diák előtt hivatalos személynek adta ki magát valaki. A hallgató pedig szó nélkül átadta neki a pénzt, amit kértek tőle – mondta el lapunknak Veres Erzsébet, a BCE Nemzetközi Irodájának vezetője. Hasonló problémákkal a külföldre utazó magyar diákok is találkoztak. – Az alapprobléma az, hogy mivel elszakadtak otthonról, sokkal bátrabbnak érzik magukat. Ugyanakkor bizonytalanabbak is, hiszen idegen helyen vannak – mondta Veres.

Korábban a legtöbb probléma a szállásokkal akadt, ugyanis a Corvinusra érkező külföldi diákok albérletben laknak. Ma már az ideérkező hallgatóknak megbízható közvetítő ügynökségeket ajánlanak. Az egyetem eddig informálisan hívta fel a diákok figyelmét arra, hogy a szórakozóhelyekre például csoportosan menjenek. – Nem akarjuk azt a benyomást kelteni, hogy Budapesten túl sok a gond, hiszen ezeket minden nagyvárosról el lehet mondani – mondta Veres.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.