'Ez egy bankrablás! Nem megyünk vissza még egyszer a börtönbe!'

Tagadták bűnösségüket a soroksári bankrablás vádlottjai a Fővárosi Törvényszéken szerdán megkezdődött büntetőperben.

A két középkorú férfi a vád szerint 2009 júliusában egy a XXIII. kerületi Hősök terén lévő bankfiókba ment be baseballsapkában és napszemüvegben, riasztó-, illetve légpisztollyal felfegyverkezve.

"Ez egy bankrablás! Nem megyünk vissza még egyszer a börtönbe!" - kiáltásokkal az elszánt rablók földre parancsolták a jelenlévőket, lefegyverezték a biztonsági őrt, és magukhoz vették lőfegyverét. Két alkalmazottat arra kényszerítettek, hogy adja át a pénztárban lévő mintegy hétmillió forintnyi kézpénzt, majd amikor a fiók előterében az ATM-nél álló 16 éves fiú mobilja megcsörrent, még őt is kirabolták.

Az egyik fiatal női alkalmazott a szerdai tanúvallomásában elmondta, hogy miközben az egyik bankrabló a pénz átadását sürgette, csőre töltötte fegyverét, és azzal fenyegetőzött, hogy meg fogja ölni. A biztonsági őr állította a leghatározottabban, hogy a vádlottak voltak elkövetők, és beszélt arról is, hogy rablás közben sikerült bekapcsolniuk a néma riasztót, de csak hosszú idő múlva érkeztek ki a rendőrök, amikor a rablók már messze jártak.

A vádlottak a bankrablás után több mint fél évvel kerültek a rendőrség látókörébe, a szerdai tárgyaláson nem derült ki, hogy mi módon. A 2010. februári rendőrségi felismertetéseken a banki dolgozók az alkatuk, az álluk, a fülformájuk alapján próbálták azonosítani az elkövetőket, volt tanú, aki mindkettőt, volt, aki csak egyiküket vélte felismerni. A biztonsági kamera tárgyaláson bemutatott képein két, a vádlottakhoz hasonló alak volt látható sapkában és napszemüvegben. Az első tárgyaláson ezen túlmenően kevés terhelő bizonyíték merült fel, így a bíróságnak nagyrészt a felismerő tanúk vallomásai és a mintegy két percig tartó cselekményről készült felvételek alapján kell majd döntenie arról, hogy kiszabja-e a sokéves szabadságvesztés-büntetéseket fegyveres rablás és más bűncselekmények miatt, avagy felmenti a két megvádolt férfit.

A vádlottak, akik unokatestvérek, a bíróság előtt tagadták bűnösségüket, és érdemi vallomást nem tettek. Arról sem kívántak beszélni, hogy hol voltak a bűncselekmény idején, csupán személyi körülményeikről vallottak. Egyikük nyolc általánost, másikuk vendéglátó-ipari szakközépiskolát végzett, egy, illetve két gyermekük van, elmondásuk szerint nehéz anyagi körülmények között, alkalmi munkákból élnek, egyiküknek, aki cigány kisebbségi önkormányzati képviselő, korábban egy svájci frank alapú hitel miatt el kellett adnia otthonát. Mindkét vádlott büntetlen előéletű.

A vádlottak a nyomozás során néhány hónapig előzetes letartóztatásban voltak, majd lakhelyelhagyási tilalom alatt álltak, szerdán a bíróság ezt is feloldotta. Az ügyészség nem fellebbezett, így a kényszerintézkedés megszüntetése jogerős.

A soroksári bankrablás büntetőpere áprilisban bizonyítással folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.